:

Földszerű bolygót találtak a távoli űrben

Földszerű bolygót találtak a távoli űrben

Földszerű bolygót fedezett fel egy kutatócsoport, amelynek egyik vezetője egy ausztrál egyetemi hallgató volt – számolt be róla a The Guardian. Az égitest a Gliese 12b nevet kapta, és kozmológiai szempontból meglehetősen közel, 40 fényévnyire található tőlünk.

A Gliese 12b épp egy kicsit kisebb a mi bolygónknál, nagyjából a Vénusszal hasonlítható össze.

A szakértők szerint viszont a planéta nemcsak méreteiben hasonlít a Földhöz, hanem elképzelhető, hogy folyékony víz is található rajta, ami akár lakhatóvá is teheti.

Ez annak köszönhető, hogy felszíni hőmérséklete körülbelül 42 Celsius-fokos lehet, vagyis a víz rajta nem is fagy meg, de nem is párolog el.

Vörös törpe csillagát, a halak csillagképében található Gliese 12-őt 12 nap alatt kerüli meg. Ez a csillag jóval kisebb és hűvösebb, mint a Nap. A NASA azt tervezi, hogy a jövőben a James Webb űrtávcsővel is megvizsgálja majd az újonnan felfedezett égitestet.

Kapcsolódó Apró csillag körül keringő bolygót fedeztek fel A planéta akkora, mint a Föld, csillagának mérete viszont érdekes módon csupán a Jupiteréhez hasonlítható.

The post Földszerű bolygót találtak a távoli űrben first appeared on 24.hu.