:

Jobban kötődünk a kedvenc youtubereinkhez, mint a kollégáinkhoz

Jobban kötődünk a kedvenc youtubereinkhez, mint a kollégáinkhoz

Az online tartalmak ma már a hétköznapjaink részét képezik: sokan ebédelni sem tudnak úgy leülni, hogy ne nyomjanak be hozzá egy videót. A videómegosztó platformokon persze rengeteg influenszer van, akiknek a tartalmait fogyasztva egy idő után az ember úgy érezheti, ismerősökké, szinte barátokká váltak.

A szaknyelvben azokat a személyeket, akik úgy tekintenek valakire, hogy kapcsolatban vannak, miközben a másik fél azt sem tudja, hogy léteznek, paraszociálisnak nevezik, ez pedig egyre gyakoribb jelenség.

Egy új tanulmány szerint az is súlyosbíthatja a problémát, hogy egy-egy ilyen viszony érzelmileg kiteljesítőbb lehet az emberek számára, mintha a kollégáival beszélgetne, írja az IFLScience.

Az Essexi Egyetem kutatóiból álló csoport három vizsgálatot végzett összesen több mint 1000, 16 év feletti személy bevonásával, annak felmérésére, hogy van-e különbség abban, mennyire találják kielégítőnek a kapcsolataikat, legyenek azok kétoldalúak, vagy paraszociálisak.

A Scientific Reports szerint első két tanulmány eredményei azt az eredményt hozták, hogy a résztvevők szerint az erős paraszociális kapcsolatokkal rendelkező emberek – például amikor minden nap megnézzük egy youtuber vlogját – érzelmileg nagyobb kötődést válthat ki, mint egy gyengébb, kétoldalú kapcsolat, például a munkatársakkal vagy a szomszédunkkal való viszony.

Dr. Veronica Lamarche, a tanulmány szerzője végül egy harmadik körben azt kérdezte, hogy kihez fordulnának inkább, ha érzelmi támogatásra lenne szükségük.

Itt néhány ember még inkább magabiztossá vált, és azt mondta, hogy a paraszociális kapcsolataik képesek lesznek átlendíteni őket a nehéz időkön. Természetesen a közeli kétoldalú kapcsolatok még mindig viszik a prímet, ám elgondolkodtató, hogy a tartalomgyártók milyen közel kerültek az emberekhez.

Kapcsolódó Így szoktatható le a gyerek a kütyüfüggőségről A digitális korban a legfontosabb a célzott szülői nevelés és az őszinteség.

The post Jobban kötődünk a kedvenc youtubereinkhez, mint a kollégáinkhoz first appeared on 24.hu.