– Miniszterelnök úr! Miért gondolta meg magát, és jött be a szerkesztőségünkbe meglepetésszerűen, hogy interjút adjon nekünk?

– Hagyja csak! Szívesen!

– De komolyan! Le vagyunk nyűgözve.

– Nem vagyok én olyan hiszékeny! Önök két lábbal ugrálnak rajtam tizennégy éve.

– Igyekszünk. Önnél van tizennégy éve minden hatalom, a fékek és ellensúlyok kikapcsolva, valakinek észnél kell lenni.

– Na látja!

– Tudja, mi, „diplomás kommunisták” már majdnem letettünk róla, hogy valaha is kérdezhessük önt. Batka Zoli nem, de ő sosem adja fel. Ha most nem két miocén Pecten nodosiformis preparálása közben nyomozna NER-cégek mutyijai után, örömmel kérdezné.

– Látja, mekkora a sajtószabadság! Akkora, hogy veszünk is neki valahol egy pofás irodaházat, ebben most nagyon jók vagyunk.

– Hatszázmilliárdot költöttek irodaházakra a közelmúltban összesen, sajtóhírek szerint a vejétől is vásároltak. Mire készülnek?

– Fontos állami hivatalokat helyezünk el bennük.

– De ez a hatszázmilliárd csaknem kétszer annyi, mint amennyit az év elején pedagógusbér-emelésre költöttek. Amire azt mondták, az uniós pénzbefagyasztás miatt nem tudnak emelni.

– Így volt, jól emlékszik, tényleg rájuk vártunk. A magyar baloldal megint rárontott a nemzetére, és befagyasztott mindent.