:

Teljesen átalakul a Netflix

Teljesen átalakul a Netflix

A Netflix megjelenése évek óta változatlan, ám a streamingóriás úgy tűnik, ráunt a dizájnra. A Verge szerint már javában zajlik a tévés alkalmazás új kezdőlapjának tesztelése.

Az első nagyobb változtatás, amit megfigyelhetünk majd, hogy a filmeket és sorozatokat megjelenítő mozdulatlan csempéket dobozokra cserélik. Ha egy adott cím fölé érünk, a borító azonnal nagyobb lesz, és megjelennek az olyan fontos adatok, mint például a premier dátuma, az évadok száma. Néhány másodperc után pedig az előzetes is elindul.

Pat Flemming, a Netflix termékigazgatója jelezte, a változtatás célja, hogy könnyebb legyen megtalálni a szimpatikus tartalmat.

Jelentős változás az is, hogy eltűnik a bal oldali menü, az ott szereplő opciók (keresés, home, sorozatok, filmek) pedig a képernyő tetejére kerülnek. Ez kísértetiesen emlékeztet az Apple TV+ megoldására.

Újítás az is, hogy megjelenik egy My Netflix opció is, amely tartalomajánlókat mutat a felhasználóknak, illetve könnyű hozzáférést kínál a nemrég mentett vagy elkezdett címekhez. Egyelőre csak kis csoportokon tesztelnek, de ha pozitív a fogadtatás, néhány hónapon belül többekhez is eljuthat.

The post Teljesen átalakul a Netflix first appeared on 24.hu.