:

Különleges égi együttállást láthatunk vasárnap

Különleges égi együttállást láthatunk vasárnap

Június 16-án este a Hold szoros együttállásba kerül a kékes színű Spica csillaggal, a jelenséget pedig szabad szemmel is meg lehet majd figyelni az égen – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-vel.

A 22 órától látható esemény a hónap legszorosabb, szabad szemmel is látható együttállása lesz.

A Hold nagyon közel kerül majd a Szűz csillagkép legfényesebb csillagához, a Spicához.

Napnyugtakor a Spica mindössze hat ívpercre fog járni a Hold déli féltekéjétől, ez a közelség azonban csak nagyobb, 15-20 centiméteres csillagászati távcsővel lesz megfigyelhető a még világos égen. Később már meg lehet próbálni a Spica csillagot szabad szemmel is megtekinteni.

A Hold a déli égbolton mintegy 30 fokos magasságban látszik majd, feltűnő és könnyen észrevehető lesz. A Spica ekkor 12 ívpercre jár a Holdtól, amely a Hold átmérőjének kevesebb mint a fele. A halvány csillagot a Holdtól jobbra lefelé kell keresni. Mire teljesen besötétedik, már szabad szemmel is biztosan jól látható lesz az égi jelenség, egy egyszerű kézitávcsővel pedig egy látómezőben lehet majd látni a Holdat és a csillagot.

A Spica a Földtől 250 fényévre található, és számos különleges tulajdonsága van. A 16. legfényesebb csillag az égbolton, átlagfényessége 1,0 magnitúdó, így városokból is jól megfigyelhető.

Azt is észre lehet venni, hogy az égitest színe kékes, amit rendkívül forró, mintegy 25 ezer Celsius-fokos felszíni hőmérséklete okoz. Nemcsak ebben a tekintetben múlja felül a Napot, hanem méretében és tömegében is: átmérője tizenegymillió kilométer körül van, tömege pedig tizenegyszer nagyobb, mint a Napé.

A 73 százalékos dagadó Holdat kistávcsővel vizsgálva, a középső részén a fény-árnyék határon látható a Kárpátok vonulatáról elnevezett Montes Carpatus. Ez a hegység több mint 300 kilométer hosszú, és a csúcsai a 2 kilométert is elérik.

Alatta lehet látni a Hold egyik legszebb kráterét, a Copernicust. Ez egy fiatal mélyedésnek számít, mivel 1 milliárd évvel ezelőtt keletkezhetett egy aszteroida becsapódása után. A mintegy 100 kilométer átmérőjű kráter közepén központi csúcsok láthatók, a mélyedésből pedig fényes sugársávok erednek szét.

Az együttállás megtekintésére a Svábhegyi Csillagvizsgáló rendhagyó vasárnap esti programot is szervez, majd utána a Copernicust is megnézhetik a látogatók – jegyvásárlásra az intézmény oldalán van lehetőség. Az előttünk álló időszak további izgalmas égi jelenségeiről a National Geographic hazai kiadása írt részletesebben.

The post Különleges égi együttállást láthatunk vasárnap first appeared on 24.hu.