:

Itt a Samsung olcsósított okosórája

Itt a Samsung olcsósított okosórája

Hónapok óta lehetett arról hallani, hogy a Samsung új, olcsóbb okosórán dolgozik, most pedig meg is történt a hivatalos bejelentés. A Galaxy Watch FE júniustól Magyarországon is megvásárolható lesz, derül ki a dél-koreai cég közleményéből.

Az FE termékcsalád hagyományosan a megfizethetőbb, mégis prémium funkciókkal bíró eszközök gyűjtőneve. Az olcsóbb ár persze némileg visszafogottabb paramétereket is jelent. Ehhez mérten a Galaxy Watch FE az elődökhöz képest kisebb, 40 mm-es lapot kapott, egy 1,2 hüvelykes Super AMOLED panellel. A csúcsmodellek W930-as lapkája helyett az FE-ben az Exynos W920 chip kapott helyet, emellett 1,5 GB RAM-mal, illetve 16 GB tárhellyel kell megelégednie a felhasználóknak.

Az akkumulátor is némileg kisebb, 247 mAh-os, de jó hír, hogy opció a vezeték nélküli töltés. Adott továbbá az IP68-as minősítés és 5 ATM-es vízállóság is. A cég tájékoztatása szerint az NFC-s fizetési lehetőség, a beépített GPS is jár, ahogy a Bluetooth 5.0 és a Wi-Fi is ott szerepel a specifikációk közt. Rendszer terén OneUI Watch 5-öt futtat a készülék a Wear OS 4 alapjain.

A Watch FE emellett megkapja a Find My Phone funkciót, amivel gyorsan megtalálhatjuk az okostelefonunkat, és a Kameravezérlő sem hiányzik a funkciók közül. 

A Galaxy Watch FE Bluetooth változata várhatóan június végétől, 90 ezer forintos ajánlott fogyasztói áron lesz megvásárolható, míg az LTE modellt idén ősszel vezetik csak be. A Samsung nyári, kiegészítők által dominált bemutatója jövő hónapban kerül megrendezésre Párizsban, ahol további újdonságokról ránthatják majd le a leplet, többek közt a Galaxy Watch 7-ről, az új Galaxy Watch Ultráról, és a Samsung okosgyűrűjéről is.

Kapcsolódó A Samsung közelről is megmutatta az okosgyűrűjét Újabb információk láttak napvilágot a Samsung Galaxy Ring okosgyűrűről.

The post Itt a Samsung olcsósított okosórája first appeared on 24.hu.