Eddig kizárólag a szavazók vontak le érdemi következtetéseket a magyar belpolitika idei hosszú tavaszának földindulásaiból. Hiába kezdte ki a kegyelem-botrány a Fidesz erkölcsi hitelét a saját táborán belül is, és hiába söpört el komplett ellenzéki pártokat a reménytelenségbe beleunt választópolgárok dühe, egyelőre semmi jele, hogy az érintettek komolyan mérlegelték volna, mit kellene ezentúl másképp csinálni. Vagy ha esetleg mégis megfontolták, akkor valamiért arra jutottak, hogy nem kell változtatniuk semmin. A kormányzati térfélről újra a szokásos kettős beszéd hallatszik – egyrészt győztek, másrészt meg azért nem győztek mégsem, mert a balra tolódott jobboldal összefogott ellenük a sorosista-migránssimogató-háborúpárti baloldallal (ember legyen a talpán, aki az elmúlt két hétben kimondott szavaikból kihámozza, hogy most akkor sikerült elfoglalni Brüsszelt – hiszen ez volt az ígéret győzelem esetére –, vagy ellenkezőleg, véres fejjel zavarták haza a NER-hadakat a belga főváros falai alól). Ami pedig az ellenoldalt illeti, ott végképp az a benyomás, hogy csinálják tovább ugyanazt, ugyanúgy ugyanazok, amit eddig.