Sokadjára próbáltam elképzelni tegnap is, a kétnapos EU-csúcs kapcsán, milyen érzésekkel fognak kezet az uniós vezetők a magyar miniszterelnökkel, mit gondolhatnak róla, amikor udvariasan rámosolyognak, mielőtt gyorsan hátat fordítanak és továbbállnak? De még inkább az érdekelne, honnan meríti a bátorságot Orbán Viktor például ahhoz, hogy mosolyogva odamenjen Ursula von der Leyenhez és kezet csókoljon neki, miután egész Magyarországot teleszóratta útszéli óriásplakátok, nyomtatott és audiovizuális reklámok révén arcképével, háborús uszítóként ábrázolva? Vagy hogy Olaf Scholz német kancellárral bármiről is egyeztessen alig néhány órával azt követően, hogy a péntek reggeli szokásos Kossuth rádiós interjújában azon kesergett: „ha összevetem ezt a Németországot a tíz évvel ezelőtti Németországgal, ennek már a színe sem olyan, ennek már az íze sem olyan, ennek már a szaga sem olyan”.