:
Breaking News

Ezzel a géppel átélhető, milyen űrhajósnak lenni

Ezzel a géppel átélhető, milyen űrhajósnak lenni

Bemutatták csütörtökön az első teljesen magyar fejlesztésű, VR-technológiával felszerelt űrkabint Budapesten – derül ki a SpaceBuzz Hungary Oktatástámogató, Klíma- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány közleményéből. A szimulátort nemrég a HUNOR Magyar Űrhajós Program kiválasztottja, Kapu Tibor és tartaléka, Cserényi Gyula is kipróbálta és kiemelkedőnek értékelték.

A fejlesztés egyik célja, hogy megismertessék a diákokkal a Földet, az ISS működését, illetve hogy érdekessé tegyék számukra a természettudományokat, a technológiát, a mérnöki tudományt és a matematikát. Éppen ezért a magyarországi és határon túli magyar iskolák ingyenesen igénybe vehetik majd az eszközt.

A SpaceBuzz-HU űrkabin egy, a Nemzetközi Űrállomás (ISS) körül tett űrsétát szimulál, amely során úgy pillanthatjuk meg a Földet, ahogyan az űrhajósok látják. Az űrkabinnak köszönhetőn a gyerekek egy közel 4 perces űrsétát tehetnek a Nemzetközi Űrállomás körül, illetve részt vehetnek egy 15 perces űrutazáson.

A programnak környezetvédelmi célkitűzése is van, hiszen azt remélik tőle, hogy segítségével a diákok átélhetik az úgynevezett Overview hatást, ami az asztronautáknál is jelentkezik, amikor bolygónkat a világűrből látják. Ilyenkor rádöbbennek arra, hogy milyen törékeny és védtelen a Föld, valamint hogy sokkal jobban kellene vigyázni rá.

Kapcsolódó Ezért fontos, hogy legyen újra magyar űrhajós Farkas Bertalan 1980-as, történelmi missziója után bő 40 évvel újabb magyar fogja elérni világűrt. Ki és hogyan?

The post Ezzel a géppel átélhető, milyen űrhajósnak lenni first appeared on 24.hu.