A harmadik legnagyobb kisbolygó, a (2) Pallas – jelentős pályahajlása eredményeként – „váratlan” helyeken, az ekliptikától jelentős távolságban is észlelhető

Járdán József, Budapest

A (2) Pallast 1802-ben fedezte fel Olbers, aki az „Égi rendőrség” egyik tagjaként szenvedélyesen kutatta a Mars és a Jupiter pályája közé feltételezett nagybolygót. Bolygó helyett kisbolygókat találtak, 1801-ben felfedezték a Cerest (Piazzi), 1802-ben a Pallast (Olbers), 1804-ben a Junót (Harding), majd 1807-ben a Vestát (Olbers). (Piazzi nem volt az Égi rendőrség tagja, véletlenül bukkant a Ceresre.)

A (2) Pallas a kisbolygóöv harmadik legnagyobb tagja, átmérője valamivel nagyobb 500 kilométernél, valójában kissé szabálytalan formájú, égitest, mint a kisbolygók általában. Naptól való átlagos távolsága 2,8 csillagászati egység, keringési ideje 4,6 év. Pályája meglehetősen lapult (excentricitása 0,23), pályahajlása 35 fok, ennek eredményeként láthatjuk ebben az időszakban ilyen jelentősen eltávolodva az ekliptikától. Most a Corona Borealis csillagkép területén észlelhető, ami miatt kitüntetett figyelmet kapott az észlelők körében az, az, hogy június 22-25. között igen közel volt észlelhető a T Coronae Borealishoz, mindössze 20 ívpercnyire. (A T Coronae Borealis visszatérő nóváról mostanában sokat hallhatunk, mivel 2024-26 során várjuk ismételt kitörését, melynek során néhány napra szabad szemmel is láthatóvá válik).

A hét képét 2024 június 24-én készítette Járdán József (22:19-22:54 CEST), SW 200/800, SWf/4 korrektor, Nikon D5300 full spectrum mod, ZWO UV/IR szűrő, Bp. 19.ker. 30×60 s, ISO 800. A felvételen bejelöltük a (2) Pallast, a minimunban észlelhető T CrB-t (T Coronae Borealis), valamint a szabad szemmel is látható epszilon CrB-t. Ha bekövetkezik a T CrB régen várt kitörése, akkor néhány napig az epszilon CrB-t is túlragyogja.