:

Apple-botrány: kétmilliárd forint tűnt el a magyaroktól, az MNB felszólította a bankokat

Apple-botrány: kétmilliárd forint tűnt el a magyaroktól, az MNB felszólította a bankokat

A hét második felében tapasztalták Apple-felhasználók, hogy eltűntek kisebb-nagyobb összegek a számlájukról. Arról, hogy az érintetteknek mit kell tenniük, itt írtunk bővebben. Szombaton a Magyar Nemzeti Bank megelégelte, hogy a bankok nem igazán segítőkészek abban, hogy a felhasználókhoz visszaérkezzenek a tőlük jogosulatlanul elvett pénzek, emiatt közleményt adtak ki.

Az MNB felszólítja a hitelintézeteket, hogy haladéktalanul kezdjék meg az Apple által okozott technikai probléma miatt bekövetkezett jogosulatlan terhelésekhez kapcsolódó kártalanítást

– kezdik, majd hozzáteszik: az MNB 2024. június 27-én kiadott sajtóközleményében már egyértelműen állást foglalt, hogy az Apple által 2024. június 26-án technikai okokból jogosulatlanul indított nagy mennyiségű tranzakció az ügyfelek által jóvá nem hagyott fizetési műveletnek tekintendőek, azaz teljeskörűen visszajárnak az ügyfeleknek. Az MNB nem elégedett a jelenlegi folyamatok gyorsaságával, ezért felszólítja a pénzforgalmi szolgáltatókat, hogy haladéktalanul kezdjék meg az ügyfelek kártalanítását.

A hiba következtében a magyar ügyfeleknél június 26-án 18-20 óra között mintegy 780 000 jogosulatlan terhelés történt több mint 2 milliárd forint értékben. Az MNB információ szerint a technikai probléma csak ebben az időszakban állt fent, a június 28-i újabb ügyfélértesítések nem új incidens miatt következtek be, csak a korábbi téves terheléshez kapcsolódó üzenetek voltak. Az MNB tudomása szerint az Apple a hibás terhelések összegének visszaküldését megkezdte.

Azt írják, az érintettekkel folytatott megbeszéléseken az MNB egyértelműen kifejezte azon elvárását, hogy az Apple és nemzetközi partnere hibájából bekövetkezett jogosulatlan terheléseket az ügyfeleknek minél gyorsabban vissza kell kapniuk. Jelen sajtóközleménnyel egyben az MNB a leghatározottabban felszólítja az érintett pénzforgalmi szolgáltatókat, hogy az ügyfelek kártalanítását haladéktalanul kezdjék meg, összhangban a pénzforgalmi törvény előírásaival.

Teljes mértékben elfogadhatatlannak tartja az MNB azon banki gyakorlatot, ami alapján az ügyfelek által a hitelintézetnek bejelentett, az Apple téves fizetési műveleteihez kapcsolódó visszatérítési igényeket nem teljesíti a hitelintézet az ügyfélbejelentést követő munkanap végéig.

Ezen túl felszólítja az MNB a hitelintézeteket, hogy azonnali hatállyal kezdjék meg azon ügyfelek kártalanítását is, akik nem jelezték közvetlenül a pénzforgalmi szolgáltatójuknál az érintett időszakban történt jogosulatlan terheléseket.

Szeretnénk emlékeztetni minden hitelintézetet, hogy a pénzforgalmi törvény a fogyasztónak és a mikrovállalkozásnak minősülő ügyfelek esetében kitüntetett védelmet biztosít a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló európai uniós irányelvnek megfelelően. Ennek értelmében, az ügyfél által jóvá nem hagyott fizetési művelet teljesítése kapcsán, a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató a felelős a visszatérítésért, a kártyaalapú fizetési műveletek esetében is. Mindezzel összhangban azt a hitelintézeti gyakorlatot sem tartjuk elfogadhatónak, ahol a hitelintézetek nem fogadják az ügyfélbejelentéseket és a hibát okozó fél (jelen esetben Apple) irányába terelik az ügyfelek panaszbejelentéseit.

The post Apple-botrány: kétmilliárd forint tűnt el a magyaroktól, az MNB felszólította a bankokat first appeared on 24.hu.