:

Néhány éven belül felépülhet az új orosz űrállomás

Néhány éven belül felépülhet az új orosz űrállomás

A Roszkozmosz orosz űrügynökség bejelentette: Oroszország célja, hogy 2030-ra elkészítse új űrállomása négy modulból álló magját – írja a Reuters. Jurij Boriszov, a Roszkoszmosz vezetője a közelmúltban a programban részt vevő 19 vállalattal írt alá az ütemtervet.

Az űrügynökség megerősítette, hogy 2027-ben tervezik egy első tudományos és energetikai modul felbocsátását, 2030-ig további három, 2031 és 2033 között pedig két modullal bővítik az állomást.

Oroszország eddig az Egyesült Államokkal és más országokkal működött együtt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), a program a Moszkva és Washington közötti feszültségek dacára is folytatódott. Mivel az ISS élettartamának vége felé közeledik, Oroszország 2022-ben bejelentette, hogy kilép az együttműködésből, és saját állomást épít. A Roszkoszmosz jelen állás szerint 2028-ig vesz majd részt a programban.

A Boriszov által jóváhagyott ütemterv magában foglalja egy újgenerációs, legénység szállítására alkalmas űrhajó repülési tesztelését, valamint rakéták és földi infrastruktúra kiépítését. Az új állomás a Roszkoszmosz szerint lehetővé teszi majd Oroszország számára, hogy olyan tudományos és technológiai fejlesztési, nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági problémákat oldjon meg, amelyeket az ISS orosz szegmensén a technológiai korlátok és a nemzetközi megállapodások feltételei miatt nem tudtak.

Oroszország évtizedek óta meghatározó szerepet tölt be a világűrben, a hidegháború alatt az Egyesült Államok méltó vetélytársa volt. Az elmúlt időszakban azonban az űrprogram megbicsaklani látszik, Amerika mellett pedig immár Kína a világűr új nagyhatalma.

The post Néhány éven belül felépülhet az új orosz űrállomás first appeared on 24.hu.