:
Breaking News

Júliusban veheti kezdetét a SpaceX történelmi űrküldetése

Júliusban veheti kezdetét a SpaceX történelmi űrküldetése

Még ebben a hónapban elindítaná történelmi űrküldetését a SpaceX – írja a Space.com. Ez lehet a világ első kereskedelmi űrutazása, amelynek egy űrséta is a részét képezi.

A Polaris Dawn névre keresztelt misszió egy magánűrprogram része, amelyet Jared Isaacman milliárdos vállalkozó finanszíroz. A projekt képviselői szerdán jelentették be, hogy július 31-ére tervezik a küldetés kezdetét.

A misszió legénysége – amelynek egyébként maga Isaacman is tagja lesz – egy SpaceX Dragon űrhajóban hagyják majd el a Föld légkörét, amelyet egy Falcon 9 rakéta fog szállítani. Az asztronauták az űrben több kísérletet is elvégeznek majd, valamint a tervek szerint elsőként hajtanak végre űrsétát a SpaceX saját gyártmányú szkafanderében.

Erre mintegy 700 kilométerrel a Föld felett kerül majd sor, ami egyben az 1960-70-es évek Apollo-küldetései óta a legmagasabbra embert szállító misszióvá is teszi. A Polaris Dawn az első lesz a Polaris-program három tervezett küldetése közül.

Kapcsolódó Néhány éven belül felépülhet az új orosz űrállomás Oroszország 2028-ra léphet ki a Nemzetközi Űrállomás programjából, eközben saját űrállomást szeretne felépíteni.

The post Júliusban veheti kezdetét a SpaceX történelmi űrküldetése first appeared on 24.hu.