:
Breaking News

Itthon egyelőre nem lesz Samsung okosgyűrű

Itthon egyelőre nem lesz Samsung okosgyűrű

Korábban mi is cikkeztünk róla, a Samsung pedig a nyári Galaxy Unpacked esemény keretében útjára is bocsátotta a Galaxy Ring névre keresztelt okosgyűrűt, ami hazánkban hivatalosan egyelőre nem kerül forgalomba. Európában csupán Németországban, Franciaországban illetve az Egyesült Királyságban lesz kapható az ujjra húzható okoskütyü. Ennek oka állítólag, hogy a Samsung nem tudott olyan gyártási kapacitást tenni a termék mögé, ami lehetővé tenné, hogy a frissen bejelentett okostelefonokhoz hasonlóan ez is minden piacon elérhető legyen.

Maga az eszköz egy egészségkövetésre fejlesztett kiegészítő, amiben több szenzor és egy, a gyűrű méretétől függő kapacitással rendelkező (18 és 23 milliamperóra közötti) akkumulátor kapott helyet – minél nagyobb tehát az ember ujja, annál tovább bírja majd töltés nélkül a speciális eszköz. A kütyü három színben (arany, ezüst, fekete) és kilenc különböző méretben lesz elérhető, hogy minél inkább lefedje az érdeklődő felhasználók eltérő ujjméreteit, a súly pedig 2,3 és 3 gramm között változik.

Az említett szenzoroknak hála itt is elérhető az alvásfigyelés, a lépésszámlálás, a légzési ritmus lekövetése, a bőrhőmérséklet változása, a pulzusmérés, és nők számára a cikluskövetés is.

A gyűrű Bluetooth 5.4-gyel kapcsolódik a mobilunkhoz, jár mellé egy a fülhallgatók bölcsőit idéző töltőtok, 361 milliamperórás teleppel, aminél egy kör alakú LED jelzi, ha megfelelően helyeztük be az apróságot. A Samsung ígérete szerint egyetlen töltéssel akár egy hétig is bírja a Galaxy Ring, tehét nem kell maximum kétnaponta töltőre tenni, mint a gyártó óráit, és viselés közben nem csak adatokat szolgáltat a telefonunkban lévő Egészség alkalmazás számára, de az eszköz külseje értintésérzékeny is, így csiptető mozdulattal akár utasítások is kiadhatók a gyűrűn keresztül.

Az apróság ugyanakkor nem vált ki egy okosórát, sokkal inkább kiegészíti azt, és a két eszköz együttesen biztosít pontosabb adatokat, mint külön-külön.

Kapcsolódó Ennyibe kerülnek itthon a Samsung ma bejelentett csúcsmobiljai, okosórái és fülhallgatói 70 ezertől egészen 980 ezer forintig terjednek az árcédulák.

The post Itthon egyelőre nem lesz Samsung okosgyűrű first appeared on 24.hu.