„És formált vala az Úr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak neve.” (1Móz 2,19 – Károli-fordítás)

Érdekes, hogy mekkora súlya van a Teremtés Könyvében a szavaknak. Isten megteremti a világot, és a teremtett világ egyes kategóriáit legott el is nevezi, mintha a teremtés ezzel válna teljessé és befejezetté. Az ember megteremtése után azonban megváltozik a helyzet: a mezei vadaknak és égi madaraknak már Ádám ad nevet, aki így mintegy részesévé válik a teremtésnek, és a név, amelyet ő ad a teremtményeknek, definitív és végleges, a dolgok lényegéhez tartozik: „az annak neve”.