:
Breaking News

Széteshet a várva várt üstökös

Széteshet a várva várt üstökös

Egy új tanulmány alapján még azelőtt széteshet az év egyik leginkább várt üstököse, hogy elég közel kerülne bolygónkhoz – írja a Live Science. A korábbi számítások azt mutatták, hogy az objektum szabad szemmel is érzékelhetővé válik majd, ahogy 2024-ben megközelíti bolygónkat.

A legújabb megfigyelések már arra utalnak, hogy C/2023 A3, azaz Tsuchinshan-ATLAS üstökös elkezdett szétdarabolódni.

Az égitest a következő hetekben vagy hónapokban széteshet, igaz, egyes kutatók vitatják az eredményeket.

Az objektumot 2023 januárjában észlelték egy kínai obszervatóriumból, később a NASA is megerősítette a felfedezést. Az üstökös pályája azt sugallja, hogy első alkalommal közelítheti meg a Naprendszer belsejét, az áthaladás után pedig kilökődhet, csillagközi objektummá válva.

A C/2023 A3 várhatóan szeptember 27-én éri el a Naphoz legközelebbi pontját, azaz a perihéliumot, és október 13-án lehet a legközelebb hozzánk. Ekkor nagyjából 71 millió kilométerre lesz, a korábbi számítások alapján akár hetekig is szabad szemmel láthatjuk majd.

Zdenek Sekanina, a NASA Jet Propulsion Laboratory munkatársa friss publikációjában most azt állítja, az égitest még a perihélium elérése előtt elpusztulhat. A szakértő úgy véli, hogy az üstökös a fragmentáció előrehaladott fázisába lépett.

A jelenség nem ritka, több üstökössel is történt már hasonló. A közelmúltban két objektumnál, a Nishimura és a 12P/Pons Brooks üstökösnél is erre számítottak, de az égitestek végül átvészelték a Nap megközelítését.

Sekanina szerint több adat is a C/2023 A3 elkerülhetetlen végére utal. Az objektum nem fényesedett ki teljesen csillagunkhoz közeledve, ami azt jelzi, hogy magja nem teljesen ép. Csóvája ráadásul a szükségesnél sokkal vékonyabb, és nem gravitációs gyorsulást tapasztal, ami mind a közelgő szétesés jele lehet.

A kutató megfigyeléseivel viszont nem mindenki ért egyet. Nick James, a Brit Csillagászati Egyesület munkatársa szerint az adatokból nem egy széthulló üstökös képe rajzolódik ki, és nem bölcs az előrejelzésben az „elkerülhetetlen” szó használata.

The post Széteshet a várva várt üstökös first appeared on 24.hu.