:
Breaking News

Életre utaló jeleket találtak a Vénuszon

Életre utaló jeleket találtak a Vénuszon

Életre utaló jeleket találtak a Vénuszon – írja a The Guardian. Bár a bolygón elviselhetetlen a hőmérséklet, atmoszférája pedig mérgező, két gáz jelenléte mégis arról árulkodik, hogy életformák lehet rajta.

A felfedezéseket, melyek foszfint és ammóniát mutattak ki a planétán, szerdán prezentálták egy csillagászati konferencián. Ezek a gázok úgynevezett bioszignatúrák, vagyis olyan anyagok, amelyek életre utalhatnak, hiszen a Földön ezeket jellemzően élőlények, illetve az ipar bocsátja ki.

Ezt erősíti az a tény is, hogy a tudósok jelenleg nem tudnak olyan geológiai vagy légköri folyamatokról, amelyek ezen gázok jelenlétét magyaráznák. Ennek ellenére a két anyag önmagában még nem bizonyítéka a Földön kívüli életnek, de a jövőbeli kutatások célpontjává tehetik a bolygót.

A Vénusz felszínén mintegy 450 Celsius-fok van, ez a hőmérséklet már ólmot is megolvasztja, ezért itt elképzelhetetlen az általunk ismert élet. A szakértők szerint azonban a talajtól körülbelül 50 kilométerre már sokkal enyhébb a környezet, így lehetséges, hogy ebben a magasságban megélhet néhány nagyon ellenálló mikrobák.

A kutatók úgy gondolják, ha a bolygónak egykor volt egy mérsékeltebb, nedves korszaka, amikor kialakulhatott rajta az élet, akkor könnyen elképzelhető, hogy a későbbi felmelegedéshez alkalmazkodhatott néhány organizmus, amelyek a légkörben máig fennmaradtak. Ez az elmélet magyarázhatja a foszfin jelenlétét is, azt ugyanis a Földön oxigénszegény környezetben – például belekben és székletben – élő mikrobák bocsátják ki.

A csillagászok ugyanakkor kiemelik, sokkal több vizsgálatra van szükség, mielőtt messzemenő következtetéseket lehetne levonni. A felfedezések viszont mindenképpen izgalmasak, hiszen azok vagy az élet vagy számunkra teljesen ismeretlen kémiai folyamatok eredményei.

Kapcsolódó Az élet jeleire bukkantak egy távoli bolygón A James Webb űrtávcső az idegen égitest légkörének összetételét vizsgálta.

The post Életre utaló jeleket találtak a Vénuszon first appeared on 24.hu.