A magyar politika a múltban él és a múltnak él, mivel a fejlett világ által már réges-régen meghaladott klasszikus ipari társadalom szellemében gondolkozik. Szemben a tudásalapú társadalommal ezt az elmúlt világot megtestesítő GDP fétis rabja maradt, és egyre jobban elsüllyed a felbomló ipari társadalom, az olcsó és képzetlen munkaerő elméleti mocsarában. Ezzel a makacs múltba nézéssel a hazai politikai élet azzal untatja a tisztelt publikumot, hogyan lehet a (segéd)munka és az összeszerelő üzemek orbáni birodalmában utolérni a múltat, ami a politikai pártok teljes perspektíva vesztéséhez vezet. Ezért aztán a magyar közélet krónikus stratégiahiányban szenved, jövőként dédelgeti az itt-ott megjavított múltat, a fiatalság pedig rohan Nyugatra, a már erősen kibontakozó európai jövő, a tudásalapú társadalom felé.