:
Breaking News

A magyarok nagy része 200 ezer forint alatt szeretne mobilt venni

A magyarok nagy része 200 ezer forint alatt szeretne mobilt venni

A magyarok többsége akkor vesz új telefont, ha az előző meghibásodik, 200 ezer forint körüli összeget szánnak vásárlásra, valamint fontos szempont a márka és a kamera. A MediaMarkt és az Opinio reprezentatív online kutatása a hazai mobiltelefon beszerzési szokásokról kérdezte a lakosságot.

A 2024 júliusában készített reprezentatív kutatás szerint a magyarok 60 százaléka akkor vásárol új mobiltelefont, ha a régi meghibásodik, vagy összetörik, ám viszonylag sokan (12%) a hűségidő lejárta után néznek új készülék után. Mindössze 9% mondta azt, hogy azért vesz újat, mert „megunta” az előzőt, a válaszadók 4 százaléka pedig azért vált, mert mindig a legmodernebb technológiát szeretné a zsebében tudni.

Az alacsonyabb végzettségűek ragaszkodnak jobban ahhoz, hogy 1-2 évente új telefont vegyenek, akkor is, ha a korábbinak kutya baja. A nyolc általánost végzettek 27 százaléka, a szakmunkás végzettségűek 25 százaléka tesz így, míg a diplomásoknak csak a 11 százaléka.  

A magyaroknak a telefonvásárlásnál az ár számít leginkább. A több választ is megengedő kérdésnél 73% úgy nyilatkozott, hogy a jó ár/érték arány jelenti a legfőbb vonzerőt, 28% pedig az alacsony árat jelölte meg. A pénz természetesen nem minden, a felméréséből kiderülz, hogy sokan vannak azok, akik a márkát (38%), valamint a kamera minőségét (38%) tekintik fontosnak. Az innovatív funkciók is lényegesek, ám a dizájn jelentősége kissé háttérbe szorult: 17% tartja lényegesnek a külcsínyt. Főleg a 16-19 éves korosztály ad a divatra, az idősebbek erre kevésbé figyelnek.

A magyarok több mint kétharmada maximum 200 ezer forintot szánna telefon vásárlásra, sőt, azok vannak a legtöbben (42%), akik százezer alatt megúsznák az egész kalandot. A nők és az idősek a leginkább spórolósak e tekintetben, a férfiak és a fiatalok többet hajlandók áldozni a kinézett készülékért. A csúcskategóriás készülékek kifizetésére csak kevesen vállalkoznak: 300-400 ezer forint körül csak 7% adna ki egy telefonra, a 400 ezer feletti összeget pedig 4% hajlandó fizetni.

Ha ön is azok közé tartozik, aki szeretné megúszni egy új mobil vásárlását 200 ezer forint alatt, akkor érdemes átnézni az összeállításunkat, amiben öt teljesen korrekt okostelefont ajánlunk, méghozzá 150 ezer forintos vagy annél alacsonyabb árcédulával.

A magyarok fele (48%) nem sokat variál, kifizeti teljes összeget, 45% pedig részletfizetést kér. A többiek vagy nem maguk vásárolták a telefonjukat, vagy beszámíttatták a régi készüléküket is.

A felmérés szerint a lakosság fele (51%) közvetlenül a szolgáltatónál vásárol telefont, ezt követik népszerűségben a műszaki áruházak (17%) és az online shopok (16%). A 16-29 éves fiatal felnőttek körében már igen divatos, hogy műszaki áruházban vásárolnak, 33-24 százalékuk mondta azt, hogy ilyen helyet választanak a vételre, ezt a vásárlási szokást erősíti az a tény is, hogy közel egyharmada (23%) a kitöltőknek ugyanott, egy helyen szerzi be a készülékhez fontos kiegészítőket a mobillal együtt.

A mobilt vásárlók 84 százaléka tokról is gondoskodik, illetve a megkérdezettek 71 százaléka mondta azt, hogy védőfóliát is vesz a készülékére. A legfiatalabb, 16-19 éves korosztály jár a legszívesebben új kiegészítőket vásárolni, míg az idősebbek az online áruházak kínálatát figyelik. Biztosítást a magyar vásárlók 65 százaléka nem köt, a válaszadók 44 százaléka még csak nem is gondolt erre a lehetőségre. A rendszeresen biztosítást kötők aránya alig 9%.

Kapcsolódó Íme öt korrekt mobil, ha 150 ezer forint körül keres okostelefont Középkategóriás készülékek, amik megbízható társaink lehetnek éveken át.

The post A magyarok nagy része 200 ezer forint alatt szeretne mobilt venni first appeared on 24.hu.