Kételyekkel telve ugyan, mégis rokonszenvvel figyeltem a Nemzeti Együttműködés Rendszerének belső köreiből dezertált népvezér fellépését, valamint időközben párttá alakult mozgalmának példátlanul gyors megerősödését. Az európai parlamenti választásokat követően azonban nem sok időnek kellett eltelnie az első csalódásig. Az EP néppárti frakciójába bekerült Tisza Párt képviselői ugyanis, elképesztve a hazai demokratákat, kinyilvánították ellenérzéseiket a megtámadott Ukrajna honvédő harcának uniós támogatásával kapcsolatosan. Ezt pedig megtetézték azzal, hogy a Magyarországot autokráciává züllesztő, végtelenül korrupt Orbán-rezsimet sújtó pénzügyi szankciók ellen is szót emeltek.Természetesen szét kell választani a szóban forgó két ügyet. Magyar Péternek valószínűleg igaza van, amikor attól fél, hogy Rogán Antal ügyeletes propagandistái „háborúpártinak” bélyegzik, és Márki-Zay Péteréhez hasonlóan amortizálják az ő támogatottságát is. Hiszen hazánk lakosságában a nyomasztó médiafölény birtokában lévő Fidesz bő két esztendő alatt sikeresen elhintette a szomszédunkban zajló konfliktus eszkalációjától való félelmet. Arra azonban nem sok épkézláb magyarázat született, Magyar Péter Strasbourgban vajon miért viselkedik úgy, mintha a népes pereputtyát és haveri körét eltérített uniós pénzekből mágnásokká tévő Orbán Viktor fogadatlan prókátora lenne. Nyilvánvaló, hogy ha Brüsszelben meghúzzák a pénzügyi prést, azt elsősorban az egyszerű magyar ember érzi meg, nem pedig miniszterelnökünk kedvenc oligarchái. Magyar Péter tehát vérbeli populistaként ebben az esetben is a népszerűségvesztéstől tart. Ha nem „árad a Tisza”, hanem apad, hiábavaló volt az országjárás, a mozgalomépítés. De Magyarnak végre nem csupán a kormánypártokból kiábrándult szavazókra kellene gondolnia, hanem pártjának azokra a szimpatizánsaira is, akik a gyengélkedő hazai baloldal szavazótáborából verbuválódtak. Utóbbiak tudniillik egyenesen igénylik azokat a pénzügyi szankciókat, melyek Orbán tekintélyelvű rendszerének működtetését hathatósan akadályozzák!Arra gondolni sem merek, hogy Magyar Péter esetleg rosszul értelmezett „jobboldaliságtól” vezettetve szolidáris az Európai Néppártból kitaszított, szélsőjobbra tolódott Fidesszel. Manfred Weber bizonyára tudna mesélni a Tisza Párt alelnökének az öreg kontinens nyugati felén érvényben lévő Strauss-doktrínáról, mely tiltja a mérsékelt konzervatív pártok számára az együttműködést a fasisztoid formációkkal. És ha már itt tartunk: Magyar Péter újragondolhatná szövetségi politikáját is. Mi lesz, ha Franciaországhoz hasonlóan hazánkban is kialakul 2026-ra egy olyan helyzet, amikor a demokratikus erőknek ideológiai tablóktól függetlenül össze kell fogniuk az oroszpárti szélsőjobboldal elszigetelése érdekében? Magyar Péter ebben az esetben hajlandó lesz-e, akár befogott orral, kezet nyújtani a hazai baloldal vezetőinek, vagy netán újabb csalódást fog okozni a demokratáknak?–A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére. (pénzügyi szankciók,Magyar Péter)