:

Hasznos új funkciókat kapott a Waze és a Google Térkép

Hasznos új funkciókat kapott a Waze és a Google Térkép

Új frissítés, és vele együtt hasznos funkciók jelentek meg a Waze és a Google Térkép alkalmazásaihoz – derül ki a Google július 31-ei közleményéből.

A vállalat azt ígéri, megkönnyíti az ismeretlen helyszínekre érkezést azzal, hogy az úticélként megadott épületet alkalmazásuk pirossal kiemeli, ráadásul megmutatja a bejárat helyét, illetve a közelben található parkolókat is.

Emellett mostantól könnyebb lesz a Google Térképen a balesetek, útlezárások és rendőrök jelzése a többi sofőr számára, hiszen navigáció közben a jobb oldali menüsor kiegészült egy sárga háromszöget ábrázoló ikonnal, amelyre bökve gyorsan jelenthetjük az incidenseket.

Google

A Waze pedig innentől kezdve jelzi az autósoknak az olyan köztéri kamerák jelenlétét, amelyek a sebességkorlátozás megszegése és a piroson áthajtás mellett akár olyan szabálytalanságokat is észrevehetnek, mint a be nem kapcsolt biztonsági öv, valamint a telefon nyomkodása. Az alkalmazás ráadásul ezentúl lezárt képernyővel is használható lesz, ugyanis a telefon ilyen állapotában is ad majd hangjelzéseket.

Kapcsolódó Jópofa újdonságot kapott a Google Térkép Már többféle emojival értékelhetjük a mások által hátrahagyott véleményeket.

The post Hasznos új funkciókat kapott a Waze és a Google Térkép first appeared on 24.hu.