:

Megdőlhet a mobiltöltés rekordja

Megdőlhet a mobiltöltés rekordja

Miközben a két legnagyobb mobilgyártó, az Apple és a Samsung még mindig csupán a 20–40 wattos maximális töltési teljesítménynél vesztegel, a kínaiak sorra döntik meg saját rekordjaikat. A Xiaomi például évek óta kínál már 100 watt feletti töltést, 2023 elején pedig a Realme bemutatta 240 wattos technológiáját.

Ezt sikeresen be is ültették a Realme GT Neo 5 készülékükbe, most viszont úgy tűnik, újabb rekordérték születhet. Az új technológiájuk ugyanis akár 300 wattal is képes lehet a telefonok töltésére.

A GSMArena ugyanakkor kiemeli: nem egészen helytálló az új jelző piaci viszonylatban, ugyanis a Xiaomi már tavaly szót ejtett egy 300 wattos technológiáról, amivel állításuk szerint egy 4100 milliamperórás telepet öt perc alatt fel lehet majd tölteni nulláról százra. Azóta viszont egyetlen készülékbe sem építették be ezt a technológiát.

Augusztus 14-i eseményén azonban a Realme is bemutathatja saját megoldását. Azt egyelőre nem tudni, hogy az eseményen egy okostelefont is bemutatnak-e, amely már ilyen sebességgel tölthető, teszi hozzá a hvg.

Kapcsolódó Ez lehet a világ leggyorsabban feltölthető mobilja Világbajnok gyorstöltést kapott a Realme mobilja.

The post Megdőlhet a mobiltöltés rekordja first appeared on 24.hu.