Létezik-e csodásabb csapás sorsüldözött, ámde erősen életigenlő költőzseni fiának születhetni, akivel keresztül-kasul megtörtént a huszadik század? És aki megélte a huszadik századot széltében-hosszában? Született Leimdörfer György Bernát József néven Erzsébetvárosban, végigtanulta a harmincas évek fordulóját Nyugat-Európában, megírta a Villon-átköltéseket („A matrózkocsmák mélyén felzokogtam, / ahogy a temetőkben nevetek, / enyém csak az, amit a sárba dobtam, / s mindent megöltem, amit szeretek”), elmenekült az országból a nemzetiszocialista elmebomlás elől, visszatért hazájába Marokkó és az Egyesült Államok érintésével 1946-ban, elhelyezkedett a Népszavánál, segédkezett az antiszemita Prohászka püspök szobrának ledöntésében, vizslatták a kommunisták ferde szemmel, végezte Sztálin börtönében, írta az ÁVO recski büntetőtáborában a Börtönverseket fejben, megházasodott a szabadulása után (lett a fia, Andrew), menekülni kényszerült ismét 1956-ban, élt Londonban és Kanadában (hogy Firenzét és Máltát ne említsük, pedig kellene, mert a Földközi-tengeri szigeten ismerkedett meg Erickel, akivel harminchat évig élt meleg kapcsolatban, és aki elhagyott társként vetett véget életének latin nyelvű versek írása után szerzetesként Tibetben), gyászolta édesanyját idegenben, hazatért 1988-ban a szabadság szelével, kapott Kossuth-díjat 1994-ben, megházasodott harmadik feleségével, a hatvanöt évvel fiatalabb Fannival, szerepeltek Penthouse-címlapon, meghalt 96 évesen – pokolbéli víg napok után.Száz életre elegendő szenvedély, szenvedés, szerelem, száműzöttség, lelkiismeret-furdalás, veszteség, dicsőség. Mesteri polgárpukkasztás. Maradandó életművészet. Faludy György van. Jobb lenne persze, ha volna is, csibész mosollyal anekdotázva a kortárs irodalomtörténetről, tartana útiélmény-beszámolókat, ülne a szintén Kossuth-díjas, már szintén az égi karban költő Takáts Gyula mellett, akivel utolsó találkozásukkor, ketten együtt voltak vagy száznyolcvan évesek, és egy-egy kézfogásuk is volt József Attilától.Faludy György (1910–2006) fiának lenni megpróbáltatás volt a javából. Apanélkülözés. Apahiány. Apatávollét. Apa betartatlan szava. Apa utazott, írt, élt, és ebben a ragyogó, ámde nyughatatlan életművészetben, kalandorlétben ritkán játszott szerepet az apaság, mint olyan. „Mezítláb csatangoltam az utcán, a talpam úgy megkeményedett, hogy az sem okozott fájdalmat, ha égő cigarettacsikkbe léptem – legfeljebb észrevettem. A mozik biztonsági okokra hivatkozva tagadták meg tőlem a belépést, vagy legalábbis nekem ezt állították. Egy nap különösen nyúlós kutyaszarba léptem, amely az Ontariói Királyi Múzeum előtti fűsávban lapult. Miközben cuppogva benyomódott a lábujjaim közé, elhatároztam, hogy változtatok az életmódomon.” Így ír Andrew Faludy (1955–2010) Apámat nem láttátok? című memoárja fülszövegében (a kötetet Bart Dániel, a verseket Varró Dániel fordította).Faludy és a költő második feleségének, Szegő Zsuzsának a fia Londonban és Kanadában nőtt fel. „A három emeleti hálószoba közül, ha épp megengedhettük magunknak, a legkisebb volt apám dolgozószobája, ahol éjszakákon át rendületlenül püfölte az írógépet. Akkor írta önéletrajzát Pokolbéli víg napjaim címmel. (...) Az ablakomból a kertre láttam, amelyet apám teleültetett rózsával, hogy anyámnak örömet szerezzen, és volt két almafánk is. Szűkösebb esztendőkben először a dolgozószobát adtuk ki. Egy részeges fickó lakott benne, míg el nem követte azt a súlyos hibát, hogy lekurvázta az anyámat” – emlékszik a később kipenderített csélcsap bérlőre Andrew. Apja az önéletrajz kiadási munkálataiba temetkezett, ez a következő évben megjelent. A kritikák lelkesek voltak, a házban egyszeriben javulni kezdett a kávé és a brandy minősége. „Beteg anyámmal és írásba temetkező apámmal nekem nem maradt más, mint hogy magányosan nőjek fel, képzeletem világába temetkezve.” Miután édesanyja rákban elhunyt, apja gyakorlatilag magára hagyta Andrew-t. Aki végül Angliában telepedett le, irodalomtanár lett, két gyermeke született. Ötvenöt évesen szklerózis multiplex okozta a halálát.A feslett alvilági figurákat olykor tangeri élethelyzetekben, fanyar humorral elővezető élettörténet rejtői fordulatokat idéz. Csakhogy ez a valóság. Egy írógyereké, akinek még az apja árnyékába is csak ritkán sikerült beférkőz­nie. Pokolbéli víg napok ezek is. Nyílt kritika nem hangzik el Faludyról a kötetben, de mint Alexander, az unoka az előszóban megjegyzi: „lehetetlen úgy olvasni a könyvet, hogy ne tudatosuljon, hogy apai kvalitásai fordítottan aránylottak költői géniuszához”. Ám az olvasók hálásak, immár Andrew Faludy kötetéért is. (Ford. Bart Dániel, Varró Dániel. [2. kiadás] Ampersand, 2024, 208 o.) (Faludy György,memoár,Nyitott mondat,Alexander Faludy)