Tudjátok, hogy kedvelem a felnövéstörténeteket, így nem mehettem el a két ámokfutó 14 éves srác mellett, akik a film első perceiben kutyafuttatásra fogadnak, hogy utána visszalógjanak a megyehatáron át az iskolai kirándulócsapatukhoz. Hazaérve pedig az általuk főzött sört kortyolgassák. Nyilván ezt csak a múltba helyezve lehetett leforgatni, szóval 1991-ben játszódik az egész, méghozzá egy nyáron.

A történet nem a bonyolultsága miatt lesz megkapó, van a két említett fiatal srác, akik a fenti balhéjuk miatt bajba kerülnek a szülőknél, fix állást kell találniuk a fogadások helyett, így egy barátjuk ötlete nyomán lecsapnak a helyi strand büféjére, azt hozzák rendbe.

Nyilván közben a nerd fiúnak a szomszédjába költözik egy gyönyörű lány, aki szintén a strandon kap állást, hogy elkezdje kavarni a sz*rt, vagyis hát a felnövés felé lökje mindannyiukat. Még történik sok más is ami a komolyodáshoz kell, és ezek kicsit lehúzzák a végeredmény, de az első óra valami iszonyat erős.

Ugye ezek kicsit vibe filmek valójában, nyilván nézik fiatalok is, de “vén faszoknak” inkább nosztalgiajáratok, és ebben az érzésben nagyon erős a film. Nyilván nem pont ilyen volt a gyerekkorom, a környék legjobb nője nem rám hajtott és a többi, de mégis átadott valamit abból a kötetlen bármi lehet élményből, ami ezen fiatalság sajátja. Természetesen később is vannak bármi lehet korszakok, de azok már sok döntés után esnek meg.

Kicsit nehéz belerázódni a főszereplők kalandjaiba, annyira pörgősre vágták az első 5 percet, hogy az már erőlködésnek hat, viszont utána nagyon elkapja a nyári lazítós hangulatot a Snack Shack. Nem kínos poénokkal van tele, nem ül le igazán, sok fiatalok általi túlgondoláson lehet rajta mosolyogni, hiszen nosztalgikus az egész.

Mindezek mellett a hangulathoz a fényképezés is nagyon sokat tesz, nem “tipikus Netflix” digitális tűléles mégis élettelen, hanem próbáltak valami napfényt tenni bele tényleg. Az egyetlen negatívum, már persze a végső 30 percén kívül, hogy a főszereplők… túl modernek? Most nem is abba mennék bele, hogy mind 20 körüliek, nem annyira ismert arcok, belefér, de valahogy a hajuk, a divat amit viselnek nem annyira 90-es évek. Gondolom ez is koncepció, hogy univerzális témához kicsit “kortalan” legyen megvalósítás is, de ezzel kicsit az egyéniségéből veszít a film.

A zenét nem is mondtam, volt pár érdekes választás, egyáltalán nem a tipikus “ebbe való” halmazba nyúltak bele, hanem old school rap, rock, és hasonlók peregnek. Ha nem jött volna le, eléggé pozitív meglepetés lett a film, de nyilván az Adventureland, Kings of Summer, The Way Way Back és hasonlókat kedvelők számára ajánlom igazán.