:

Nem tudni, mikor érhet véget az elátkozott űrmisszió

Nem tudni, mikor érhet véget az elátkozott űrmisszió

Noha űripari cégek már a hidegháborús időkben is léteztek, a terület fellendülése igazán a 21. században kezdődött meg. Napjaink űrszektora már elképzelhetetlen ilyen vállalatok nélkül, gondoljunk csak a SpaceX-re, amelyről túlzás nélkül kijelenthetjük: forradalmat hozott az űrtechnológiában.

A cégek hatékonyabban, olcsóbban és gyorsabban képesek eredményekre jutni, mint a hagyományos, állami űrhivatalok, nem véletlen, hogy a NASA különböző megállapodások révén egyre komolyabb teret ad nekik az űrben. Az újbóli emberes Holdra szállást célzó Artemis-program például nem tudna megvalósulni a magánipar segítsége nélkül, a SpaceX többek között a Starship nevű rakétarendszerrel járul majd hozzá a missziókhoz.

1,5 milliárd dollár veszteség

A NASA partnerei között nemcsak újonnan, kifejezetten a világűr kiaknázásának a céljával alapított cégek találhatók meg, hanem olyan régebbi vállalatok is, amelyek utólag kapcsolódtak be a területbe. Ezek közé tartozik a mostanában komoly botrányokba keveredő Boeing.

A cég szintén részt vesz az Artemis-programban, emellett a Commercial Crew Program (CCP) keretében egy űrhajó, a 2010-ben bemutatott Starliner fejlesztésére is megbízást kapott. A szerződés 4,2 milliárd dollárra vonatkozott.

A legfeljebb hétfős személyzet szállítására alkalmas kapszula feladatának azt tűzték ki, hogy asztronautákat juttasson a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Erre a Boeing Starlinere mellett a SpaceX Crew Dragonját is kiválasztották, utóbbi űrhajó már 2020-ban emberes repülésen vett részt, és azóta is megbízhatóan szolgálja az ISS-t.

A Boeingnél eredetileg úgy számoltak, hogy a Starliner első emberes tesztküldetése 2017-ben valósulhat meg, a projekt azonban nem zajlott zökkenőmentesen. Az első, legénység nélküli orbitális tesztet is csak 2019 végén tudták elindítani, ez részleges kudarccal végződött: az űrhajónak nem sikerült pályára állnia, nem érte el a Nemzetközi Űrállomást, hét nap helyett így csak két napig tartott a missziója.

Joel Kowsky / NASA / Getty Images / AFP A United Launch Alliance Atlas V rakétája a Boeings CST-100 Starliner űrhajóval 2019. december 18-án

A következő tesztre egészen 2022-ig kellett várni, ez már az elvárásoknak megfelelően alakult, ezért a Boeing megkapta az engedélyt az első emberes kísérletre. A Crew Flight Test – amelynek keretében két űrhajóst akartak eljuttatni az ISS-re – ugyanakkor újabb csúszásokat szenvedett.

A projektet gyakorlatilag a kezdetektől súlyos késések, menedzselési problémák és mérnöki kihívások kísérték. Eközben a Crew Dragon fejlesztése ugyan szintén nehézségekbe ütközött, de összességében így is gördülékenyebben és jóval olcsóbban zajlott, mint a nagy vetélytársé.

A Boeing a költségvetés túllépése miatt 2024-ig több mint 1,5 milliárd dollárt vesztett a Starliner projektjén.

A cégnél abban bízhattak, hogy a kapszula első emberes tesztje végre fordulatot hozhat a történetben, ám a repülés csak újabb bonyodalmakat okozott.

Az elátkozott küldetés

A hosszú csúszástól eltekintve a Crew Flight Testet már közvetlenül indulása előtt baljós előjelek kísérték: a 2024 májusára kitűzött startot két alkalommal is elhalasztották, egyszer alig négy perccel a felbocsátás előtt szakították meg azt a számítógépes rendszer hibája miatt. A Starliner, fedélzetén Butch Wilmore és Suni Williams amerikai űrhajósokkal, csak június 5-én tudott a magasba emelkedni – Williamsszel korábban a 24.hu újságírója az Egyesült Arab Emírségekben találkozott.

NASA / AFP Butch Wilmore és Suni Williams

A missziót eredetileg nyolcnaposra tervezték, de már június 5-én, az út során kiderült, hogy valami nincs rendben: a földi irányítás héliumszivárgást detektált. Az űrhajó másnap, 27 órával az indulás után dokkolt az űrállomásra, nem sokkal a manőver előtt azonban újabb probléma lépett fel, a helyzetszabályzást segítő reakcióvezérlő rendszer (RCS) 28 fúvókájából öt leállt.

A hiba négyórás késést eredményezett. A fúvókák közül végül négyet sikerült újraindítani, a 2022-es teszt során épp ugyanilyen probléma lépett fel.

Június 7-én Wilmore és Williams az ISS fedélzetén lévő amerikai legénységgel együtt kirakodást folytatott, majd másnap megkezdődött az ilyenkor rutineljárásnak számító űrhajótesztelés – erre azért van szükség, hogy kiderítsék: vészhelyzet esetén elhagyhatják-e az űrhajósok az állomást az arra csatlakozó űrhajóval. Ezt követően Wilmore és Williams elkezdett besegíteni az ISS karbantartásába, illetve bekapcsolódtak a fedélzeten zajló kutatási feladatokba.

A NASA és a Boeing június 11-én már azt közölte, hogy újabb héliumszivárgást észleltek, és emiatt, valamint az RCS korábbi meghibásodásának következtében a hazatérést legkorábban június 18-ára halasztják. Azóta újabb és újabb sajtótájékoztatókat tartottak, közleményeket adtak ki a témában, egyre későbbre tolva a hazatérés dátumát.

A NASA képviselői legutóbb augusztus 14-én szólaltak meg, kijelentve: egyelőre bizonytalan, mikor indulhatnak vissza a Földre az asztronauták. Az egyik lehetséges forgatókönyv, hogy nem is a Starlineren, hanem a Crew Dragon 2025. februári küldetésével térhetnek haza.

Ez azt jelentené, hogy az eredetileg nyolcnaposra tervezett misszió nyolc hónaposra nyúlna.

Ez meglehetősen hosszú űrrepülés, igaz, akad néhány űrhajós, aki ennél is tovább tartózkodott a világűrben.

Fel vannak készülve

A Nemzetközi Űrállomás legénysége jellemzően hét főből áll, a jelenlegi, 71. expedíciónak négy amerikai és három orosz tagja van. Küldetésük idén áprilisban kezdődött, és szeptemberben ér véget.

Melléjük csatlakozott be vendégként Wilmore és Williams – az, hogy kilenc ember legyen a fedélzeten, nem szokatlan. A páros feladata most a legénység munkájának támogatása. Az ISS-en szerencsére mindig fel vannak készülve a hasonló esetekre, az élelmezés és egyéb ellátmány nem jelent problémát, a következő időszakban pedig újabb teherűrhajó érkezik az állomásra.

Cristobal Herrera Ulashkevich / EPA / MTI A Boeing amerikai repülőgépgyártó vállalat első, embert szállító űrkapszulája, a Starliner a floridai, Cape Canaveral-i Kennedy Űrközpont kilövőállásán 2024. május 6-án.

Az ISS legénységének menetrendje meglehetősen feszes, a Starliner meghibásodásának kijavítása azért is lassú, mert az űrhajósoknak egyéb teendőik is vannak. Az űrhajó jelenleg alacsony energiafogyasztású üzemmódban van, miközben folyamatosan vizsgálják, illetve a Földön tesztelik a modell hajtóműveit.

A bizonytalan hazatérési dátum miatt a médiában hamar terjedni kezdett, hogy az asztronauták a világűrben rekedtek, a Boeing ugyanakkor határozottan elutasította ezt a narratívát, és a NASA is kiemelte, hogy a Starlinerrel vészhelyzet esetén vissza lehetne térni. Sőt, a Boeing igyekszik pozitív színben feltüntetni a helyzetet, azt állítva, hogy az elhúzódó misszió valójában még több lehetőséget teremt a kapszula világűrben történő tesztelésére.

A hivatalos kommunikáció szerint az asztronauták még örülnek is, hogy a tervezettnél többet időzhetnek az ISS-en. A helyzetről elsőként július 10-én beszéltek nyilvánosan maguk az érintettek: Williams többek között arról beszélt, hogy tesztrepülésen vesznek részt, ezért nem is meglepő, ha előfordulnak hibák.

A NASA és a Boeing képviselői korábban arról beszéltek, hogy augusztus közepéig bizonyosan elegendő a Starliner akkumulátorának töltöttsége a visszatéréshez. A korábbi határidőhöz közeledve viszont az újabb bejelentésekben már szeptemberi dátumot tűztek ki, miközben a NASA oldaláról állítólag az is felmerült, hogy az űrhajót végül legénység nélkül küldjék vissza a Földre.

A döntés mellett szólna, hogy az elmúlt két hónap alatt nem történt érdemi előrelépés a helyreállításban. Az ötlet egyben azt is jelzi, hogy a Starlinerben nem bízik meg az űrhivatal, ami a Boeing szempontjából súlyos következményekkel járhat.

Komoly következmények

Amennyiben a kapszula valóban üresen tér vissza, az jelentősen megbolygathatja az ISS ütemtervét, a SpaceX-nek például üres üléseket kell biztosítania a 2025 februárjában hazainduló Crew Dragonon. Bár a SpaceX másik űrhajója már idén ősszel elhagyja az ISS-t, a NASA szerint kockázatos lenne ezzel utaztatni Wilmore-t és Williamst, mivel nem rendelkeznek a szükséges űrruhával – a Starliner számára tervezett űrruhák ugyanis nem kompatibilisek a Dragonnal, és ez fordítva is igaz.

A Starliner sorsának, megbízhatóságának kérdése sajtóértesülések szerint a NASA-n belül is heves vitákat szül. A szervezet hivatalosan továbbra is elzárkózik attól, hogy kudarcosnak ítélje a küldetést, a helyzet viszont kétség kívül kellemetlen és csalódást keltő.

A Boeing egyelőre próbál a lehető legpozitívabban kommunikálni a Starlinerrel kapcsolatban azt hangsúlyozva, hogy a helyzetből sokat tanulhatnak a mérnökök. Mark Nappi, a vállalat CCP programmenedzsere azt is kiemelte: olyan hibák léptek fel, amelyeket csak emberes tesztek során lehetett volna felismerni.

Egyes szakmai vélemények szerint azonban a problémákat már a legénység nélküli repülések, esetleg a kezdeti tervezés során észlelni kellett volna. A Boeinget a repülőgépei miatt évek óta kritizálják biztonsági és minőségi szempontból, felmerül a kérdés, hogy a Starliner esetében nem játszottak-e szerepet a rendszerszintű gondok.

A Starliner eddigi fejlesztése nem volt diadalmenet, a Boeingnél viszont abban bízhattak, hogy a sikeres emberes tesztrepüléssel javíthatnak a cég utóbbi időkben megtépázott hírnevén.

A Crew Flight Test eddigi eredményei azonban semmiképp sem adnak okot bizakodásra, ha pedig a Starliner valóban legénység nélkül indul el, annak beláthatatlan következményei lehetnek a projektre, sőt, magára a vállalatra nézve is.

Az űripar az elmúlt időszakban hatalmas fellendülést tapasztalt, és a cég nem titkolt célja volt, hogy nagy profitra tegyen szert a területen. Az úton elviekben a Starliner jelentette volna az egyik mérföldkövet, az űrhajó révén válhatott volna a Boeing a SpaceX nagy riválisává.

Amennyiben a NASA-nál az eddigi eredmények tükrében úgy döntenek, hogy – egyelőre legalábbis – nem elégednek meg a Starlinerrel, az óriási gyomrost jelenthet a vállalatnak. A helyzetnek külön pikantériát adhat, ha a kapszula legénységének végül a nagy vetélytárs, a világűrben sokkalta sikeresebb és megbízhatóbb SpaceX űrhajóján kell majd hazatérnie.

Kapcsolódó A következő lépés a holdbázis, aztán indulhatunk tovább a Marsra A Föld az egyetlen űrhajó, amin élni is tudunk, ezért jobban tesszük, ha vigyázunk rá – mondja Sunita Williams, aki legszívesebben mindenkit felvinne egyszer az űrbe. A NASA asztronautájával az Egyesült Arab Emírségekben találkoztunk.

The post Nem tudni, mikor érhet véget az elátkozott űrmisszió first appeared on 24.hu.