:

Új öngyilkos drónokat tesztelt Észak-Korea

Új öngyilkos drónokat tesztelt Észak-Korea

Észak-Korea új típusú öngyilkos drónt tesztelt – írja az MTI az állami média hétfői bejelentése alapján. A fegyverkísérletet az ország vezetője, Kim Dzsongun is felügyelte, aki a phenjani média sugározta felvételek szerint távcsövön keresztül figyelte, ahogy a pilóta nélküli eszközök célpontokat robbantanak fel.

A hivatalos fotókon fehér, X alakú szárnyakkal szerelt légi fegyverek voltak láthatóak, amelyek célba vették és felrobbantották a tereptárgyként elhelyezett harckocsiutánzatokat.A Koreai Központi Hírügynökség (KCNA) szerint Kim Dzsongun kijelentette, több öngyilkos drónt kell kifejleszteni és gyártani a stratégiai felderítő drónok és többcélú támadó drónok mellett.

KCNA / KCNA Watch

A robbanótöltettel felszerelt kamikazedrónok közvetlenül, néhány kilométeres körzetben csapnak le az ellenséges célpontokra. A KCNA közléséből kiderül, hogy ezeket a fegyvereket mindenféle ellenséges célpont megtámadására használni lehet majd, szárazföldön és tengeren egyaránt. Azt is hozzátették, hogy az augusztus 24-i teszt sikeres volt, hiszen a drónok mindegyike helyesen azonosította és megsemmisítette a kijelölt célpontokat.

Az észak-koreai vezető szerint országa arra fog törekedni, hogy a mesterséges intelligencia technológiáját bevezesse a drónok fejlesztésébe. Szakértők úgy vélik, hogy a phenjani állami média képein feltűnt fegyverek hasonlítanak az izraeli gyártmányú Harop és Hero-30 típusú drónokra, valamint az orosz gyártmányú Lancet-3-asokra.

Kapcsolódó Lézerfegyverek telepítésébe kezd Dél-Korea Így védekezne az észak-koreai drónok ellen.

The post Új öngyilkos drónokat tesztelt Észak-Korea first appeared on 24.hu.