Az időszámításunk előtti II. század közepén Corneliát, Róma egyik legrangosabb matrónáját campaniai birtokán meglátogatta egy asszony. A helyi előkelőségek közé tartozó hölgy fantasztikus, a kor leggyönyörűbb ékszereivel hivalkodott, ám erre Cornelia egészen addig nem reagált, amíg gyerekei haza nem értek az iskolából. Akkor a büszke anya rájuk mutatott, és ezt mondta: „íme, ők az én ékszereim”. A két különböző női magatartást szembeállító történet ma is jól ismert, ugyanis a XVIII. századtól kezdve, az ókori auctorok szövegeiből „kilépve” számos szobrot, festményt, verset ihletett. A történetet nem a közepesen szellemes bon mot tette elsősorban híressé, hanem a főszereplője, Cornelia, a Gracchusok anyja.