:

Kiderült, mi okozta a Starlinerből jövő furcsa hangokat

Kiderült, mi okozta a Starlinerből jövő furcsa hangokat

Kiderült, hogy mi okozta a Starliner űrhajóból kiszűrődő furcsa hangokat – számolt be róla a USA Today. A NASA megerősítette, hogy a jelenség azóta megszűnt, és nem gátolja az űrhajó szeptember 7-ére tervezett hazatérését.

Butch Wilmore, a Starliner legénységének egyik tagja augusztus 31-én értesítette az amerikai űrügynökséget arról, hogy különös hangokat hall a Boeing űrhajójából. Az asztronauta szerint a hang a Starliner belsejében lévő hangszóróból jött, a földi személyzet pedig a hajókon használt szonárok ismétlődő jeléhez hasonlította.

A NASA azóta rájött, hogy a pulzálás az űrállomás és a Starliner közötti audiókonfiguráció eredménye volt. Az is hozzátették, hogy az ilyesmi gyakran előfordul, és a zaj azóta megszűnt.

A Starliner még június 5-én indult útnak fedélzetén Sunita Williams és Butch Wilmore asztronautákkal. A küldetés eredetileg körülbelül 8 napos lett volna, végül azonban a két űrhajós 8 hónapot fog az ISS-en tölteni járművük meghibásodása miatt. A jelenlegi tervek szerint 2025 februárjában, a SpaceX Crew Dragon űrhajóján utaznak majd haza.

Kapcsolódó Mit csinálnak egész nap az űrben rekedt asztronauták? Eredetileg egy hétre mentek az űrbe, a NASA azonban most bejelentette, hogy csak 2025 februárjában térnek vissza a Földre a Starliner űrhajó asztronautái. A Nemzetközi Űrállomás azonban nem szálloda, az ott tartózkodóknak számos nehéz feladatot kell naponta elvégezniük. Mutatjuk, miből áll az űrhajósok munkája.

The post Kiderült, mi okozta a Starlinerből jövő furcsa hangokat first appeared on 24.hu.