Mint szinte mindennap, Johannes Vermeer 1657. szeptember 28-án is pontban 10 órakor ment fel a műtermébe. Delft főterétől kőhajításnyira, az Oude Langendijk sarkán álló, gyerekekkel teli ház földszinti nyüzsgéséből kiszakadva az emeleten viszonylag nyugodt és csendes körülmények között dolgozhatott. Végigsétált a három nagy méretű ablakkal rendelkező szobán, és egy hosszú bot segítségével egyesével kinyitotta a spalettákat. Ahogy haladt, a fény fokozatosan birtokba vette a teret. Előbb bátortalanul, derengőn, majd egyre határozottabban rajzolta körül az utolsó ablak elé állított asztalon elrendezett tárgyakat. Végigsimított a bársonyos anyagú terítőn, a porcelánedény fényes felületén, és egyenként megérintette a gyümölcsöket a tálban. Végül Vermeer kinyitotta a harmadik ablakot: hűvös reggeli levegő és az utca zsivaja töltötte be a szobát, és egy csapásra elűzte a festés előkészítésének szemlélődő hangulatát. Vermeer gyorsan visszacsukta az ablakot: még nem akarta beengedni a külvilágot. Csak akkor tárta ki újra, amikor megérkezett a felesége, és egy darab papírral a kezében – mintha levelet olvasna – az ablak elé állt…