:
Breaking News

Lando Norris életnagyságú LEGO autóval csapatta Silverstone-ban

Lando Norris életnagyságú LEGO autóval csapatta Silverstone-ban

A LEGO és a McLaren megépítették a világ első LEGO Technic elemekből készült, teljesen működő McLaren P1 hiperautóját, amivel Lando Norris teljesített egy kört a britek ikonikus versenypályáján, Silverstone-ban.

A McLaren P1 élethű mása 342 817 LEGO Technic elemből készült és körülbelül 1220 kilogrammot nyom. Az autó teljesen működőképes kormányrendszerének köszönhetően ez az első LEGO építmény, amit nem csak kormányozni lehet, de megbirkózik a versenypálya kanyarjaival is. A replika egy elektromos motorral működik, ami LEGO Technic Functions elemekből és egy elektromos autó aksijából épül fel. Ez lehetővé teszi, hogy minden korábbi LEGO modellnél nagyobb távolságot tudjon megtenni.

Az életnagyságú autó megépítésében a LEGO és a McLaren 23 tervezője, mérnöke és építője dolgozott együtt. A 8344 óra fejlesztés és építés alatt 393 különböző Technic elemet használtak fel.

Az autó összeállítását követően már csak a végső kihívás maradt hátra, és mivel egy McLaren szuperautó másolata készült el, így ki más lehetett volna a kormány mögött, mint a McLaren F1 pilótája, Lando Norris. A brit versenyzőnek nem okozott problémát a feladat, könnyedén vette az 5,891 km-es versenypálya kanyarjait és teljesített egy kört a pályán. Tekintettel a kihívás nagyságára, Silverstone tökéletes helyszínnek bizonyult, hiszen a McLaren története szorosan összefonódik a brit autóversenyzés otthonával.

Kapcsolódó Budapestre is ellátogatott a világ legnagyobb LEGO diorámája Star Wars, 1,2 millió elem, közel egy tonnás súly, 47,5 négyzetméteres alapterület.

The post Lando Norris életnagyságú LEGO autóval csapatta Silverstone-ban first appeared on 24.hu.