:

Ki az áldozat?

Gyurcsány Ferenc krimit írt. Az már senkit sem lep meg, hogy az egykori miniszterelnök olykor írni is szokott, hiszen olvashattunk már tőle válogatást a blogjaiból, politikai vallomást, interjúkat, és bizony – demonstrálva, hogy ő is ember – konyhabéli kalandjait is szakácskönyvbe bújtatva. Ám ez most fikció. És álnéven (Kate Vargha) jelent meg. Azt mondjuk nem értem, hogy miért kellett ez a trükk, amikor már tele az internet a hírrel, hogy kit takar a felvett név, sőt már azt is tudjuk, hogy az édesanyja nevéből képezte. Persze ez a kettősség, ez a rejtőzködő magamutogatás nem idegen Gyurcsánytól, és mindezt csak részben magyarázza, hogy több kiadó szerint kortárs krimit igazán csak angolszász névvel lehet eladni a nagyközönségnek. Csakhogy ilyenkor a valódi szerző nem siet (főként nem a megjelenés előtt) leleplezni önmagát: hagyja, hogy a könyv beszéljen helyette.