:

Miért használnak még csipogót 2024-ben?

Miért használnak még csipogót 2024-ben?

Kedden több ezer csipogó robbant fel egyszerre Libanonban és Szíriában, aminek következtében a jelenlegi adatok szerint legalább 11 ember életét vesztette, és csaknem háromezren sebesültek meg. A csipogók a Gold Apollo tajvani cég márkaneve alatt futottak, ám a vállalat közleményben jelezte, hogy az AR-924 személyhívókat a budapesti BAC Consulting Kft. gyártotta. A magyar cég vezetője ugyanakkor azt mondta, hogy nem ők gyártják a csipogókat, csupán közvetítők az ügyletben.

Attila KISBENEDEK / AFP Egy nő belép a BAC Consulting KFT cég budapesti székhelyére szeptember 18-án.

A France24 egy magas rangú libanoni biztonsági tisztviselőre hivatkozva azt írja, hogy az izraeli titkosszolgálat kódolt üzenetekkel aktiválhatta a több mint ötezer csipogóba elhelyezett robbanóanyagokat, amelyeket a gyártás során, hónapokkal azelőtt építhettek be, hogy a libanoni székhelyű Hezbollah felvásárolta volna a készülékeket.

Az akcióról tájékoztatott amerikai tisztviselők a The New York Times-nak elmondták, hogy a robbanóanyagok egyenként mindössze 30–60 grammot nyomhattak, és mindegyik személyhívóba az akkumulátor mellett helyezték el őket.

Emellett elhelyeztek egy kapcsolót is, melyet távolról működésbe lehetett hozni. Több sérült a Hezbollah tagja, azonban az akció civileket is érintett, ugyanis voltak robbanások, amelyek élelmiszerboltban, kávézókban vagy vezetés közben érték az áldozatokat. A túlélők arról számoltak be, hogy kedden délután hirtelen azt érezték, hogy elkezd túlmelegedni az eszközük, néhány másodperccel később pedig már meg is történt a robbanás.

Mire jó ma egy csipogó?

Adódik a kérdés, hogy miért használnak még csipogót 2024-ben. Ennek leginkább biztonsági okai vannak, ugyanis az eszközök ellen hatástalanok a kémprogramok, és a helymeghatározás is nehézkes, ugyanis nincs beépített GPS-berendezésük. A csipogók ráadásul mobiltornyok helyett rádiójelekre támaszkodnak, így szinte mindenhol garantálható az akadálymentes működésük.

Jalaa MAREY / AFP A szeptember 17-én készült felvételen a libanoni Markaba falu izraeli bombázása után felszálló füst látható.

A titkosított kommunikációt segíti az is, hogy ezek egyirányú vevők, vagyis nem küldenek vissza információt a bázisállomásnak. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a csipogók napjainkban, 75 évvel a feltalálásuk után is használatban vannak – még ha kis számban is. A legnagyobb felhasználók azonban valószínűleg a terrorszervezetek és a bűnözői hálózatok, mivel kommunikációjukat a modern technológia korában – hiába a végpontok közötti titkosítás és a Telegram – csak így tudják megvédeni.

Februári beszédében Haszan Naszr Alláh Hezbollah-főtitkár arra buzdította a szervezet tagjait és családjaikat, hogy tegyék le és ne is használják többet mobiltelefonjaikat, azok ugyanis nem biztonságosak.

Kapcsold ki, temesd el, tedd vasládába, zárd el. Tedd meg ezt a biztonságunk, az emberek védelme érdekében. A telefonod az izraelik kollaboránsa, ahogy a feleséged és a gyermeked mobilja is

– mondta a vezető, ami bizonyára hozzájárult ahhoz, hogy több ezer ilyen eszközt adjanak el a régióban.

Milyen előnyei vannak egy átlagember számára?

Bár az első telefonos személyhívó rendszert 1949-ben Alfred J. Gross szabadalmaztatta, a ma ismert csipogók széles körű elterjedése csak a nyolcvanas években valósult meg, akkor is leginkább azon szakemberek körében, akiknek volt, hogy gyorsan kellett reagálniuk a megkeresésekre. Ilyenek voltak például az orvosok, akik azért is kedvelték ezt az eszközt, mert csupán egyoldalú kommunikációt tett lehetővé.

A mobiltelefonok megjelenésével azonban gyorsan leáldozott a csipogóknak, igaz, azoknak továbbra is maradt egy szűk felhasználói bázisa. A 2010-es évek végén aztán a legtöbb fejlett országban megszűnt a szolgáltatás.

Ugyanakkor sok előnye is van az elavult technológiának: szinte bárhol használható, egyéb funkciók hiányában nem vonja el az ember figyelmét, védett a spamhívásokkal és átverésekkel szemben, továbbá az iskolai mobiltiltás miatt van, aki ilyen eszközt ad gyermekének. Így bármilyen váratlan vészhelyzet történik, egyből értesíteni tudják róla a gyermeket.

Kapcsolódó Megszólalt a Libanonban felrobbant csipogók gyártásával hírbe hozott budapesti cég ügyvezetője Bársony-Arcidiacono Cristiana Rosaria tagadta, hogy a cége gyártotta a tömegesen felrobbant személyi hívókat.

The post Miért használnak még csipogót 2024-ben? first appeared on 24.hu.