A kolozsvári Visky András regénye nem csak azzal ragadja meg az olvasót, hogy a szerző nem a lineáris elbeszélés szabályaihoz tartja magát, hanem az ’56-os forradalom után huszonkét év börtönbüntetésre ítélt református lelkész édesapa és a hét gyermekével a Duna-delta munkatáborába kitelepített édesanya a valóságból olykor a képzeletbe, máskor a képzeletből a valóság felé visszaáramló történetét darabokra tördeli, s az epizódok egymást kergetve-követve búvópatakszerűen bukkannak fel, hogy aztán tíz-húsz-ötven oldallal odább folytatódjanak.