A piac ma reggel is korán ébredt. Először az árusok lepték el zörgős kézikocsijukkal az asztalok közötti utakat, majd a büféknél gyülekeztek egy kávéra, szendvicsre. Aztán megérkezett az első vásárló, a mindig frissen borotvált Pali bácsi, majd a többi korán kelő spórolós öreg. Nyomukban a folyton rohanó asszonyok. Még a munkakezdés előtt elszaladtak zöldségért.A savanyúságos pultnál két férfi szóváltásba keveredett. Az árus odakiáltott a retkekkel megrakott asztalnak támaszkodó idős néninek.– Jöjjön, Ilonka!A néni szaporázta apró lépteit. Halvány pír jelent meg ráncos orcáján, szíve egy lehelettel gyorsabban dobogott, izgatottan fürkészte a vita résztvevőit. Még egy ideig csöndben hallgatta a beszélgetést, majd felemelte ráncos mutatóujját, és csipogós madárhangon közbeszólt.– A fiatalember szerintem azt szeretné mondani, hogy ő volt itt előbb, és igazságtalannak tartja, hogy ön elé állt.– Igen, pontosan! – bólogatott az érintett fiatalember.– Akkor miért nem ezt mondja? – kérdezett vissza a köpcös középkorú férfi. – Szidja itt az anyámat!– Az úriembernek nem esett jól, hogy az édesanyját szidja – fordult most elnéző mosollyal a hórihorgas szőke fiatalember felé.– Nem szeretem az ilyen sunyi tolakodókat! – nézett villogó szemmel a szőke.– Mérgesnek látszik – állapította meg a néni.Az összeverődött emberek egyetértően bólogattak.– Nem vagyok sunyi! – emelte fel a hangját a köpcös. – Inkább a te anyád lenne a kórházban, te majom!– Az úriember azért vágott ön elé, mert sietett volna az édes­anyjához a kórházba – mondta Ilonka néni.– Kedden műtötték bélcsavarodással. Nem tudom, megéli-e a holnapot! – mondta elcsukló hangon az idősebb férfi.– Sajnálom, öregem! – felelte bűnbánó hangon a magas, és kezet nyújtott a másiknak. A bámészkodók szerény tapssal nyugtázták a békekötést, s hümmögve odébbálltak. A savanyúságárus egy vödör apró csemegeuborkát nyomott Ilonka kezébe.– Köszönöm, nem kellett volna! – szabadkozott Ilonka, de azért gyorsan elsüllyesztette gurulós táskájába a kis vödröt. Nem kellett sokáig ácsorognia, most a játékárus szaladt érte.– Segítsen, Ilonka néni, mielőtt ezek a némberek megölik egymást!Ilonka összedörzsölte apró kezeit, és odacsoszogott. Egy piros kardigános és egy kék kabátos őszülő asszony tépett két oldalról egy játék babát. Figyelmesen hallgatta a kivörösödve kiabáló nőket. Egészen közel lépett az asszonyokhoz, és megérintette a vállukat.– Mindketten nagyon szeretik azt a kislányt. Jól gondolom? – kérdezte szelíden. A két nő meglepődve engedte el a babát.– Én vagyon az igazi nagyanyja. Ez csak a nevelőapja anyja – mondta a piros kardigános duzzogva.– A mama attól fél, hogy elveszíti az unokáját – állapította meg Ilonka.– Dehogy akarom én elvenni, de nem mehetek a szülinapjára üres kézzel. Azt akarod, hogy sírjon szegény Ramóna? – vonogatta a vállát a kék kabátos.– Nem akarja megbántani a kislányt – közvetített Ilonka néni.Kisebb tömeg gyűlt az asszonyok köré, és feszülten figyelték, hogy mi sül ki a dologból.– Akkor is én viszem a fésülős babát! – erősködött a piros kardigános nagyi.– Nagyon szeretne örömet okozni az unokájának – mondta szelíden Ilonka, a mama erősen bólogatott.– Nekem mindegy, főzős játékot is vihetek! – engedett a kék kabátos.A két nagymama lecsillapodott, kifizette a portékát, és elvonultak a cukrászda irányába. A közönség szétoszlott, mindenki a dolga után nézett.A játékárus egy tábla csokit nyomott a kezébe, Ilonka pedig elballagott a zöldséges asztalokhoz, és várta, mikor lesz rá szükség újra. Az idős hölgy nem beszélt semmilyen idegen nyelven, ő magyarról magyarra fordított.