A világ drámai gyorsasággal változik, és ha a változások irányát nem tudjuk befolyásolni, akkor a gyors alkalmazkodás marad lehetőségként. Tíz évvel ezelőtt az európai ember számára a migráció, a járvány, a háború vagy az energiaválság még a harmadik világra jellemző, egzotikusan csengő kifejezésnek számított. Mára viszont mindegyik végigsöpört Európán és az uniós bürokrácia mindegyikre helytelen, nem gyakorlatias, hanem ideológiai válaszokat adott (népességcsere kísérlete, elhibázott vakcinapolitika, energiasokk mélyítése, szankciós-, majd vámháború elindítása). Nem meglepő, hogy az európai elitek ma már temetik Európát. Mario Draghi volt olasz miniszterelnök lesújtó jelentést tett közzé az uniós versenyképességi lemaradásról, Emmanuel Macron francia elnök pedig azzal riogatott, hogy az unió hamarosan „meghalhat”. Az iparát elveszítő német gazdaságról lassan nincs mit írni, növekedésre egyelőre képtelen, a nyugati sajtó a napokban épp azt ünnepli, hogy e gazdaság maradékát példátlan felvásárlási lázban hordja szét a globális tőke – miközben a német autógyártók halasztják zöld átállási terveiket, gyáraikat bezárni kényszerülnek.