Az, hogy emberek élhetnek a Holdon, sokáig nem volt több puszta science fictionnél, a 21. században kibontakozó új űrverseny azonban a közeljövőben testet öltő valósággá tette a gondolatot. Kína a jelenlegi tervei szerint – Oroszországgal közösen – már 2035-re felépítené kezdetleges holdbázisát, és a NASA-nak is hasonló tervei vannak. Az amerikai űrügynökség ugyan ennyire pontos dátumot nem tűzött ki, de valószínűsíthető, hogy szándékukban áll megelőzni ázsiai versenytársukat.

Ezek az ambíciók egyrészt izgalmasak, hiszen a technológiai és a tudományos innováció egy új korszakát hozhatják el, ugyanakkor az űrbéli gyarmatosítás és konfliktusok rémisztő árnyékát is magukban hordozzák. Hogy pontosan mit hoz a jövő, persze nem tudhatjuk, annak viszont utánajártunk, milyen lehetséges forgatókönyvekre számíthatunk.

Földön kívüli gyarmatok

Newt Gingrich amerikai republikánus politikus már 2012-ben grandiózus ötletekkel állt elő a Holddal kapcsolatban: akkor azt ígérte, ha elnökké választják, 2020-ra bázist építtet a Holdra, amelyből később teljes kolónia fejlődhet. Azt is hozzátette, hogy amennyiben ez a telep eléri a 13 ezres lélekszámot, úgy az Egyesült Államok 51. államává válhat.

Egy ilyen jövőkép amerikai patrióta szemmel nézve csábító lehet, de valójában súlyos következményekkel járhat. A Holdon sok ezer milliárd dollárnyi nyersanyag található, aminek fényében nehezen képzelhető el, hogy amennyiben az USA ennek egy részét kisajátítaná, más országok nem követnék a példáját.

Az égitesten egyszerre jelenlévő, területekért és erőforrásokért versengő nemzetek koncepciójáról pedig elsősorban nem békés együttműködés jut az ember eszébe, hanem sokkal inkább egy végtelenül feszült politikai helyzet, amelyet egy apró szikra is bármikor lángra lobbanthat.

Kevesebbért is törtek már ki háborúk.

Ezt a kimenetelt eddig szerencsésen elkerültük, mivel Gingrich-ből végül nemhogy elnök, még csak elnökjelölt sem lett. Terveinek ráadásul nemcsak a választói akarat, hanem a nemzetközi jog is gátat szabott, az 1967-es űregyezmény ugyanis szigorúan tiltja az övéhez hasonló törekvéseket.

A szerződés kimondja, hogy a világűr – és ezzel együtt a Hold – kutatásának az összes ország javát és érdekét kell szolgálnia, területeit pedig semmilyen módon nem lehet kisajátítani vagy megszállni. Emellett biztosítani kell, hogy a világűrt minden állam szabadon felfedezhesse és használhassa, de kizárólag békés célokra. Az egyezményt sokak mellett Kína, az Egyesült Államok és Oroszország is aláírta és ratifikálta, tehát elvileg kötelesek eleget is tenni annak. A probléma csak az, hogy az űregyezmény betartatása nehezen megoldható, ráadásul a paktum meglehetősen ködösen fogalmaz és elavultnak is mondható, mivel nem tér ki olyan, napjainkban igencsak hangsúlyos területekre, mint például az űrbányászat – ami a NASA egyik nem titkolt célja.

Lorenzo Di Cola / NurPhoto / AFP A Holdról készült kép 2024. július 27-én.

Bányák a Holdon

Tisztán látszik, hogy az űrkutatás új korszakába léptünk, ehhez pedig korszerű nemzetközi megállapodásokra és szabályrendszerre van szükség. Ennek kidolgozását a NASA meg is kísérelte: 2020-ban megalkották az Artemis-egyezményeket, amelyet azóta 48 ország írt alá. Ezt a szerződéscsomagot a ’67-es űregyezmény megerősítésének és kiterjesztésének szánják, így ugyancsak kimondja, hogy a világűr kizárólag békés célokra használható. Elődjével ellentétben viszont kitér a nyersanyag-kitermelésre is, habár a szövegezés ez esetben sem teljesen egyértelmű.

A dokumentum leszögezi, hogy az űrbéli erőforrások az emberiség hasznára válhatnak, ezért kitermelésüket engedélyezi. Nem is tehetne mást, hiszen ezen erőforrások nélkül nem lehetne fenntartani egy holdi támaszpontot. Azt viszont egy szóval sem állítja, hogy az űrben kinyert nyersanyagokat csakis erre a célra lehet felhasználni, így azt sem tiltja meg, hogy a Földre visszaszállítva hasznosítsák, értékesítsék az államok.

Az Egyesült Államok 2015-ben törvényesítette is az űrbéli nyersanyagok birtoklását, szállítását és eladását, amit sokan az űregyezmény egyértelmű megszegéseként értékeltek. Valójában azonban szürkezónáról beszélhetünk. Az 1967-es megállapodás kimondja, hogy az űrbéli tevékenység minden ország javát köteles szolgálni, egyetlen nemzet gazdagodása a Hold erőforrásaiból pedig ezzel ellentétesnek tűnik, ugyanakkor a szóban forgó állam érvelhet azzal, hogy olyan erőforrásokat szállít a Földre, amelyek az egész emberiség hasznára válnak. Éppen ezért a jogi szakértők szerint az ilyen ügyek a jövőben a bíróságon fognak eldőlni, a tárgyalások kimenetelét pedig nem láthatjuk előre.

Ugyanígy megjósolhatatlan, milyen viszályok alakulnak ki az országok között, ha egymás mellett bányásznak majd olyan területeken, amelyeket egyikük sem nevezhet a sajátjának, mert hivatalosan közösek.

Az Artemis-egyezmények előálltak egy megoldással, amellyel megelőzhetők lehetnek a Holdon egymás közelében munkálkodó nemzetek közötti konfliktusok. Ennek értelmében a megállapodást aláírók kötelesek magasfokú átláthatóságot biztosítani űrkutatási projektjeik terén, így be kell jelenteniük, hogy hol és milyen jellegű műveleteket terveznek folytatni. A műveletek időtartamára úgynevezett biztonsági zónákat jelölhetnek ki, amelyeket elkerülve a többi nemzet biztos lehet abban, hogy nem zavarja meg a munkálatokat.

Nagy gondot okoz viszont, hogy az Egyesült Államok legfőbb riválisa, Kína nem írta alá az egyezményeket, ráadásul a nyílt kommunikáció és a transzparencia sem jellemző az országra. A nemzetek közötti viszály tehát még mindig a láthatáron van, ugyanakkor lehet okunk a derűlátásra.

Ilyen lehet a holdi élet

Ahhoz, hogy reális képet alkothassunk az emberi jelenlétről a Holdon, tekintetünket a Föld felé kell fordítanunk. Bolygónk legkietlenebb földrésze, az Antarktisz ugyanis számos hasonlóságot mutat kísérő égitestünkkel, mindkettőről elmondható például, hogy egyik államhoz sem tartozik, viszont számos nemzet érdeklődését felkeltette.

Galen Rowell / Getty Images Az amerikai Amundsen–Scott déli-sarki kutatóállomás.

Jeges kontinensünket, akár a világűrt, egy nemzetközi szerződés, az Antarktisz-egyezmény vette védelembe 1959-ben. A 14 pontból álló megállapodás kimondja, hogy a földrészt kizárólag békés célokra lehet használni, szabadon hozzáférhetőnek kell lennie tudományos kutatások számára és területeire egyik ország sem formálhat igényt.

A kontinensen azóta 70 állandó kutatóállomás létezik, amelyeken mintegy 30 nemzet képviselői tevékenykednek együttműködésben. Az Antarktisz ezzel nemzetközi földrésszé, a béke és a kooperáció szimbólumává, a tudományos kutatások és fejlesztések színterévé vált – igaz, az utóbb időkben itt is bonyolódni látszik a helyzet. Tárgyalásokkal és további egyezmények megkötésével elérhetjük, hogy a Hold is hasonló helyszín legyen a jövőben, erre pedig szándék is mutatkozik. A kínai és amerikai űrügynökségek a közbeszédben elterjedt holdbázis kifejezés helyett ugyanis szívesebben hivatkoznak kutatóállomásként tervezett építményeikre, ami megegyezik az antarktiszi támaszpontok megnevezésével is.

Ma még tehát nem látszik, hogy bányakolónia, avagy a nemzetközi együttműködés színhelye lesz-e a Hold: minden azon múlik, hogy az ember kapzsisága vagy béke iránti vágya lesz-e az erősebb.

Kapcsolódó Csaknem 200 halálos áldozata volt már az űrutazásoknak Nem kizárt, hogy a jövőben tovább nő majd ez a szám.

The post Hamarosan bányakolónia válhat a Holdból first appeared on 24.hu.