:

Ezt az előadást sokaknak nehéz lesz hallgatni és nézni, de a nők elleni háborús erőszak a férfiak traumája is

Ezt az előadást sokaknak nehéz lesz hallgatni és nézni, de a nők elleni háborús erőszak a férfiak traumája is

Kislányom, mondd, hogy nem igaz! Történetek a hátországból címmel mutatja be december 7-én a Jurányi Inkubátorházban koncert-színházi előadását a Sarolta Kulturális és Közéleti Tér a Soharóza kórus közreműködésével. Az előadás a láthatatlan hadviselés áldozatainak állít emléket, felhívva a figyelmet a mindenkori háborúk győzteseinek atrocitásaira és a leigázottak megpróbáltatásaira. Két női portrét láthatunk, hallhatunk a legyőzöttek kórusából, akik 1944 karácsonya és 1945 márciusa között a frontvonalban rekedtek, átélték Budapest ostromát, illetve a front három hónapos hullámzását Bicske és Lovasberény között. Tanúi és elszenvedői voltak a szovjet katonák szabad rablásának és szabad erőszaktételének. A két fiatal nő, Gyarmati Fanni és Polcz Alaine összecsengő vallomása a sok százezerből, talán millióból, akik a megbélyegzéstől tartva nem mertek beszélni, vagy akiket hallgatásra intettek szerte Európában. A színpadon három színésznő, Döbrösi Laura, Levko Esztella és Száger Zsuzsanna jeleníti meg a két asszonyi sorsot. Az alkotók vajon miért érezték fontosnak, hogy létrehozzák ezt az előadást, és bemutassák a kollektív és transzgenerációs traumát okozó háborús abúzust?