Ébredtem már ennél jobb illatra is. Egy évtizedekkel ezelőtti, kora nyári reggelen például buja szamóca-felhők úsztak az orromba. Az álom és az ébrenlét határán, gyerekként el sem tudtam dönteni, vajon a tündérek játszadoznak még velem, pajkosan továbbvezetve a hajnali mesét a zordabb valóságba, vagy új, eddig nem érzett légfrissítő pumpál ilyen aromákat a szobám sarkába. Aztán kiderült, apám tett egy kisebb vödör erdei szamócát az íróasztalra, hátha hamarabb ugrunk ki a paplan alól, mint máskor. Akkor még nem tudatosult, ami mára igen, hogy mily’ boldog volt a gyerekkor, amelyben nem tábla csokoládékban, vagy zacskó kemény savanyú cukorkákban testesültek a meglepetések, hanem az erdő adta ajándékokban.