Szilágyi L. József: Három dimenzió
A gyár brigádja olyan volt, mint egy család. Kicsit olaj- és munkásszagú család, de család. És az is igaz, hogy csak férfiakból állt, de így is úgy funkcionált, mint egy família.Ebben a brigád-családban a Mező Imre volt a családfő, aki a maga 64 évével és szakmai tapasztalatával irányította a közösséget, hol erős kézzel, hol szelíddel, de mindig igazságosan. Tudta, mi a jó a családnak, és nem tűrhette, ha valaki nem tisztelte a reggeli feles szentségét. Aztán ott élt a Kovács Palkó, akit mindenki csak Pöttöm Palkónak hívott, nem azért, mert kicsi lett volna, épp ellenkezőleg. Pöttöm Palkó a 140 kilójával és 190 centiméteres magasságával egy jószívű óriás volt, egy élő targonca. Úgy tudta puszta kézzel odébb rakni a megpakolt raklapokat, mintha csak egy párnát tett volna arrébb hajnalban az ember. Mondjuk, Pöttöm Palkó pontosan tudta, hogy egy kiló vas meg egy kiló toll súlya között nincs különbség. A brigád tagja volt a Dohos Tibi is, aki börtönben ült korábban, de a brigád szeretete és tisztelete megváltoztatta őt. Dohos Tibi óvta mindentől a csapatot. Ismerte jól a következményeket, és tudta, hogy nem éri meg olyan ösvényre lépni az életben, amiből csak alig-alig látszik a kiút. Rá kétszeresen igaz volt a mondás, hogy rablóból lesz a legjobb pandúr. Meg persze a brigádot erősítette a Bíró Géza is, aki mindig olyan csendben tette a dolgát, hogy alig vették észre, hogy ő is ott van. De legalább megbízhattak a munkájában és a sörfogyasztó képességeiben is. És a brigád része volt még jó pár férfiember, akik mind együtt éltek a gyár falainak, a munkásszállónak és a Túlóra nevű talponállónak a bűvös háromszögében. Így teltek közösen a napjaik, együtt szidva a főnökséget, együtt megünnepelve a munkások születés- és névnapjait, együtt dolgozva reggeltől estig, és együtt álmodva egy jobb életről.Az elmúlt napokban csak a Kisferi hiányzott a brigádból, de nem azért, mert beteg lett volna. Kisferi épp fontos küldetésen járt. Mivel ő volt a brigád legfiatalabb tagja, így mindig őt lehetett elszalajtani a dolgokért. Általában Kisferi szerezte be azt, ami a brigádnak fontos. Hol a lottószelvényt, hol a napi betevőt, azaz az egy-két rekesz sört. Kisferi szerette hasznosnak érezni magát, és igyekezett mindig mindent túlteljesíteni. Ha sörre tartottak igényt a többiek, ő Kőbányai helyett inkább Drehert hozott. Persze csak akkor, ha akciósan találta meg az italokat, és kifutotta a költségvetésből. Ilyenkor szeretett dicséretet kapni, különösen Mező Imrétől. A brigádvezető általában csak ennyit mondott a dörgedelmes hangján: – Ügyes voltál, Kisferi! Kisferi pedig ettől olyan boldognak érezte magát, hogy madarat lehetett volna vele fogatni. Bár tény, hogy madár az nem élt a gyár területén.De Kisferi azon a bizonyos napon nem sörért ment. Akkor egy sokkal fontosabb megbízást kapott a csapattól. December lévén ideje volt új naptár után nézni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy azért mégsem csupa férfiból állt a társaság. A kollektívát egy nő is gazdagította, igaz, csak két dimenzióval. De micsoda dimenziók voltak azok! A naptárnő minden hónapban más és más oldalát mutatta. Tündének hívták. A csapat minden tagja őszintén csodálta a nőt, de hogy a nő is kibírja az év végéig, a brigádnak szabályra volt szüksége. Így minden hónapban, amikor Tünde új verziója leleplezésre került, a társaság kisorsolta Tünde a havi férjét. A férj pedig gondoskodott Tünde jólétéről. Például arról, hogy senki ne gyűrhesse össze, vagy ne nézegesse őt a megengedettnél hosszabb ideig. Nehogy kinézzék Tündét a brigádból. És persze a legfontosabb előnye a havi férj dolognak az volt, hogy csak a férj adhatott csókot neki.Tünde havi férjének lenni mindig nagy kiváltságszámba ment, a nyertes rendre ezért szurkolt, hogy az ő Tündéje legyen a legszebb. Ami általában akkor teljesült, ha abban a hónapban volt Tünde a legledérebben felöltözve. Vagy hát levetkőzve, ha úgy nézzük. Tünde pedig mindig igyekezett a brigád tagjainak kedvére tenni. Hónapról hónapra dús kebellel és szemöldökkel lepte meg a fiúkat. Ő volt a gyár istennője.Szóval, mivel az új év már kopogtatott az üzem vasajtaján, szükségesnek látszott új, frissebb Tünde után nézni. Mező Imre hamar be is gyűjtötte a megfelelő összeget az új naptárra. Pöttöm Palkó elsőként adta be a rá eső részt, bízott abban, hogy januárban ő lehet az aktuális férj. De Dohos Tibi sem vacakolt sokat a pénzzel, tudta, hogy a jó ügy érdekében fizetni kell. Ez az ügy pedig több mint jó. Létszükséglet az év minden egyes napján.Az összegyűlt pénzzel Kisferi megkapta eddigi életének legfontosabb misszióját, hogy hozza el az új nőt. Útmutatásként Mező Imre Kisferi lelkére kötötte azt is, hogy véletlenül se nézze meg előre a Tündéket, mert egyszerre a sok Tünde olyan szívdobogást okozna neki, hogy menten szívrohamot kapna, és meghalna. Kisferi ezzel a jó tanáccsal indult küldetésre.A gyárban ezután visszaállt a munka a rendes kerékvágásba. Pöttöm Palkó újra rettentő erővel pakolta a raklapokat, Dohos Tibi vigyázott a rendre, Bíró Géza pedig továbbra is úgy tett, mint aki ott sincs. Néhány nap elteltével Kisferi még mindig nem tért vissza. Vészesen közeledett a december utolsó napja, és a brigád tagjai aggódni kezdtek. Kisferi nem akart megjönni. Az aggodalom pedig nemcsak Kisferinek szólt, hanem annak is, hogy nem lesz Tündéjük januárra. Az pedig Mező Imre szerint is lázadáshoz vezetne. Ennyi férfi, Tünde nélkül, bizonyosan megvadulna.Pár nap múlva dörömböltek a vasajtón. Kisferi állt a bejáratban, letörölhetetlen vigyorral az arcán. Látszott rajta a büszkeség, bár semmi nem volt a kezében. Se a naptár, se a pénz. A kollektíva tagjai gyanakvón néztek rá. Dohos Tibi már a legrosszabbra gondolt, hogy Kisferi elitta vagy elkártyázta a nőjük árát. Pöttöm Palkó el is kezdte feltűrni az inge ujját, hogy móresre tanítsa a Kisferit, de Mező Imre mindenkit nyugalomra intett.– Hol a Tünde? – kérdezte a brigádvezető. A dörgedelmes hangjában most nem a dicséret amplitúdója hallatszott, hanem az aggodalomé. De Kisferi nem szólt semmit, csak mosolygott tovább. Aztán félreállt az ajtóból, és ott volt mögötte egy dús sziluett, a kettő helyett három dimenzióban.
Hasonló tartalmak
A PDSZ hét pontja az Ügyfélkapu+ és a DÁP ügyében
- HVG
- 11 Jan, 2025