Apukám szerint a Wartburg a legjobb kocsi a világon. Tágas az utastere, nagy a csomagtartója, és jól húz. Van hozzá alkatrész, bármit meg lehet kapni hozzá a Moszkva téri Start autósboltban. Szerintem meg egyáltalán nincs így. A Wartburg egy kongó bádogdoboz, szörnyű hangosan vijjog a motorja, és anyukám mindig veszekszik apukámmal, hogy ne kanyarodjon olyan gyorsan, mert mindjárt felborulunk. Apukám meg káromkodik, hogy megint bevágott elé egy hülye fafejű. Anyukám meg erre, hogy túl lassan megy, azért vágnak be elé folyton. Az öcsém baromi idegesítő, hiá­ba osztom ketté a hátsó ülést, folyton határsértést követ el. Ebből persze háborúság van, és apukám ránk állítja a visszapillantó tükröt, és azt mondja, hogy most már elég. Ahogy megérkezünk a nagyihoz, apukám rögtön matatni kezd a motorháztető alatt, hogy biztos beköpte a gyertyát, a nagyi meg sopánkodik, hogy kihűl a rakott krumpli, és miattunk ugyan kár strapálnia magát az embernek. Mondtam apukámnak, hogy szerintem egy nyugati kocsi kellene nekünk, akkor biztos mindenkinek jobb lenne a kedve.A Mézes Gergő néha meghív, hogy menjek velük a telekre. Nekik nem Wartburgjuk van, hanem Opel Kadettjük. Ezüstmetál, az NSZK-ból küldte a Mézes Gergő nagynénje. Nem kong és nem vijjog, hanem suhan. Nagyon csendben utazunk mi az Opelban. A Mézes Gergő apukája nem káromkodik, egyáltalán nem is beszél vezetés közben, csak szép csöndben cigarettázik és kihamuzik a félig letekert ablakon. Anyukája pedig nem veszekszik az apukájával, hogy ne kanyarodjon gyorsan, mert felborulunk, igaz, hogy nem is jön velünk, mert elváltak a szülei, és a Mézes Gergő az apukájával szokott a Balcsira menni. Az öcsémmel sincs gond ebben az autóban, mert csak engem szoktak vinni. Amikor megérkezünk, a Mézes Gergő apukája mindig megengedi, hogy lemossam az Opelt, sőt a múltkor porszívózni is szabadott nekem az üléseket, meg kirázhattam a szőnyegeket. Amikor apukámnak elmeséltem, hogy milyen jó volt a Balcsin, egyből azt mondta, hogy bezzeg a Wartburgot derogál kipucolni! Mondtam apukámnak, hogy egy nyugati kocsi kellene nekünk, azt biztos szívesen takarítanám.Papírgyűjtés volt a suliban, és jártuk a házakat, mindenhová becsöngettünk, hogy van-e esetleg régi újság, és egy nagy csomó papír jött össze. A pince előterében tároltuk, és már alig lehetett elférni tőle. Amikor megint a Balcsira mentünk, megkérdeztem a Mézes Gergő apukáját, hogy be tudná-e vinni a papírt a suliba az Opellel, de azt mondta, hogy nem lenne jó összekoszolni a kocsit. Mondtam neki, hogy szívesen kiporszívózom, de nem szólt semmit, csak mosolygott, és cigizett kifelé az ablakon. Végül apukámmal vittük be a rengeteg köteget a Wartburggal, teljesen leült feneke. Egyedül pakoltam ki az egészet a csomagtartóból, jól kidagadtak az erek a bicepszemen. Tisztára izmosnak éreztem magam az ujjatlan pólóban, és biztos voltam benne, hogy a Vadász Eszter engem néz. Már az összes köteg ott volt szép sorban a járdán és én beköszöntem a Wart­burg­ba, hogy szia, apu. Ő meg visszakiabált, hogy nem kell úgy bevágni, nem budiajtó. De én már a Vadász Esztert néztem, de sajnos a Vadász Eszter nem velem foglalkozott, hanem a Mézes Gergővel beszélgetett. Este mondtam apukámnak, hogy ha nyugati kocsink volna, akkor biztos a Vadász Eszter is foglalkozna velem.Mikor a legutóbb a nagyihoz mentünk, akkor apukám rácsapott a kormányra, és megint elkezdte, hogy a Wartburg a legjobb kocsi a világon, tágas az utastere, nagy a csomagtartója, és jól húz. És hogy mindent lehet hozzá kapni a Moszkva téri Start autósboltban. Mondtam neki, hogy egyáltalán nincs így, és hogy kong meg vijjog, és akkor anyukám is mondta, hogy lassabban, mert mindjárt felborul ez a bádogdoboz. Apukám szerintem elég ideges lett ettől, mert amikor bevágott elé a kisteherautó, akkor nemcsak azt mondta, hogy már megint bevágott a hülye fafejű, hanem dudált, és fel­emelte a középső ujját is. És akkor a kisteherautó megállt előttünk, és kiszállt belőle egy ember festékfoltos ruhában, és megkérdezte apukámat, hogy kér-e egyet a pofájába. Apukám azt mondta, hogy nem, mire az ember rácsapott a Wartburg tetejére, és visszament a kisteherautóhoz. A nagyiig már nem szólt senki semmit, és apukám nagyon sokáig matatott a motorháztető alatt, de nem mondta, hogy megint beköpte a gyertyát. Ettük a langyos rakott krumplit, és mindenki csendben volt. Én sem mondtam semmit, de magamban erősen elhatároztam, hogy ha felnövök, akkor csakis nyugati kocsit fogok vásárolni. Rögtön kettőt veszek majd, és az egyiket az apukámnak adom, mert egy nyugati kocsiban biztos ő is bátrabb lesz majd.