:
Breaking News

Kiderült, mi lehet az amerikai techcégeket sokkoló DeepSeek titka

Kiderült, mi lehet az amerikai techcégeket sokkoló DeepSeek titka

Kellemetlen eszmélésre késztette az amerikai techcégeket egy kínai mesterséges intelligencia alkalmazás, a DeepSeek megjelenése a hét elején. A csúcstechnológiás chipeket gyártó Nvidia egyetlen nap alatt mintegy 300 milliárd dollárt vesztett becsült piaci értékéből, ami a valaha volt legnagyobb esés az amerikai tőzsdetörténelemben.

A bezuhanást az okozta, hogy a hivatalos dokumentáció szerint a kínai modellt az amerikaiakhoz képest fillérekből, egészen pontosan 5,6 millió dollárból tanították be, ráadásul mindössze két hónap alatt, ami elképesztő eredmény annak fényében, hogy teljesítmény terén felveszi a versenyt, sőt szoftverfejlesztésben és matematikai számításokban még le is hagyja az amerikai konkurenseket.

Az elmúlt napokban az egész világ azt kutatja, hogyan tudtak ilyen bravúrt elérni a kínai mérnökök, főleg amellett, hogy 2022 óta a legfejlettebb amerikai chipek nem is juthatnak el az ázsiai országba.

Nos, egy X-felhasználó most arról adott hírt, hogy bár az R1 érvelő, nagy nyelvi modell (LLM) az előzetes híreknek megfelelően valóban az Nvidia H100 segítségével lett betanítva, de a Huawei által fejlesztett Ascend 910C nevű chipet használja a következtetésekhez, ami a betanított modell használatával generál válaszokat. Mivel pedig az Ascend-chip nem foglalkozik a rendszer képzésével, így a GPU energiafelhasználása is alacsonyabb – írja a GSMArena.

A Huawei Central szerint a kínai cég még 2024-ben jelentette be az Ascend 910C-t, de eddig nem kapott különösebben nagy hírverést. Ugyanakkor azt is hozzátették, hogy az Ascend 910C konkurensekhez képest alacsonyabb teljesítménye miatt korlátot jelent a rendszer képzésében. A Huawei következő generációs, 920C lapkája azonban komoly előrelépést jelenthet, ugyanis ez már az Nvidia Blackwell B200 lapkájával kíván versenyezni – amit az iparágban sokan használnak a mesterséges intelligencia működtetéséhez.

Az alábbi cikkünkben összegyűjtöttünk mindent, amit a kínai mesterségesintelligencia-cégről tudni érdemes:

Kapcsolódó Fenékbe billentette a nagy techcégeket egy kínai app, de nem borította rájuk az asztalt Több száz milliárd dollárt buktak az amerikai techcégek hétfőn a kínai DeepSeek MI-app megjelenése után. Szakértővel jártunk utána, miben más ez az alkalmazás, és milyen változásokat okozhat az MI-piacon.

The post Kiderült, mi lehet az amerikai techcégeket sokkoló DeepSeek titka first appeared on 24.hu.