A Brutalista után annyira jó lett volna teljesen lenyűgözve kibotorkálni a moziból, benyomni az amúgy baromi jó soundtracket (spotifyon fenn van), és bolyongani kicsit Budapesten, nézni a betonházakat. Talán venni egy doboz cigit így sok hónap után, mert Brody olyan jól gyújt rá párszor a műben. Ez lehetett volna az új amerikai eposz, aminek magyar gyökerei vannak.

Ehelyett csak egy jó film, amivel nincs baj, de valami plusz hiányzott. Bár érzem, hogy újra kell majd nézni.

A történet egy magyar zsidó építészről szól, aki a II világháború után, a feleségétől erővel elválasztva Amerikába érkezik egy ottani rokonához, akinek egy kis bútorboltja van. Az utazás közben érinti New Yorkot, a szabadságszobor fejjel lefelé nézi az érkezését, Manhattan pedig egy rideg álom csak, mert az amerikai acél városában találja majd meg a számításait. Vagyis egy felújítási munka után egy gazdag ember felfedezi, de csak amikor már bizonyítottan az imidzse hasznára lesz, és felfogadja egy monumentális, időt karcoló és álló épület megalkotására. Oké, bonyolultabb a fő konfliktus nyilván.

A főszereplő nem az amerikai álmot kergeti, de ha azt is tenné, esélye sem lenne megtalálni, a több mint 3 óra alatt gyorsan kiderül, hogy Amerika romlott, az idegeneket nem szívleli. Azt gondolnánk ez elég lesz középpontnak, de az előre beharangozott szünet után kicsit szétesik az átadása, és érzésre más témák is előkerülnek. Vagyis inkább úgy mondom, hogy összefügg minden természetesen, legyen az a szellem vagy a test sérülése, esetleg valami más kiragadható, de valahogy nem fésülődnek össze, hanem csak úgy… történnek.

A megvalósítás pozitív oldalán mindenképp az jöhet be, hogy basszus, tessék, ha kimennek igazi helyszínekre az mennyivel jobb már. 10 milliós a Brutalist, de alig hiszed el. Tényleg filmre forgatva olyan szépen van fényképezve néhol, amivel nem tud versenyezni semmilyen kék háttér vagy ledfal, még ha előbbi használták is esetleg.

Aztán ott van az is, hogy Adrien Brody & Guy Pierce valahogy igazi karizmás sztár egy ilyen régimódibb drámába, akik elviszik a vállukon, felemelik a végeredményt, és Felicity Jones érkezésével még feljebb emelődik a szereplőgárda amúgy. A felénél levő szünetig egy álom nézni a filmet, úgy gördül előre. Talán azzal nem is értek egyet, hogy kell bele a szünet, mert utána kicsit fura volt visszarázódni, de közben meg illik is bele, ez is a régi időket idézi.

Viszont emlékszem még isolde sütötte el a Midsommal kapcsán, hogy de hát ezek XY fák (a pontos nevükre nem emlékszem:), amik között mászkál a nő, ez nem Svédország, ott ilyenek nincsenek! Na pont ezt éreztem sokszor a film közben, annyira közép-európai volt még az út is, amin kocsiztak, vagy az a kórház, ami nekünk 2025, de nekik 1950-es évekbeli lepukkant amerikai, talán még dolgozni sem kellett rajta, hogy a fal rohadónak tűnjön a filmben… Vagy épp a Russian Dollban is látott hatalmas víztározó, aminek nem ugrik be a neve.

Nem tudtam amerikai eposznak érezni itt Magyarországon ülve, miközben a főszereplő magyar akcentussal beszélt, és ennyi kurvaélet és hasonló magyar ízletesség hangzott el. Lehet mert hallottam az AI dologról, de a hang, az utószinkron végig ki-ki zökkentett a műből, főleg amikor jeleneten belül ugráltak a magyar-magyaros angol között. Ez valójában nem vesz el belőle, mert inkább csak minket érint, szemben a szünet utáni kicsit szétesettebb meséléssel, ami viszont komolyabb problémának érződik.

Tudom, ez ránézésre nem annyira áradozó írás, és mégis, most megy a soundtrack, és jó visszagondolni rá. Mindenképp filmes teljesítménynek érződik, bármennyire is fura ezt mondani rá. Szerencsére nem csak így érdekes, hanem jó nézni és átélni. Már a létezésében is van valami az alkotásról és a kitartásról, mert valami nagyot akart markolni az ahhoz illő körítéssel, és többnyire sikerült is neki.