Itthonról, Magyarországról alig-alig láttuk a C/2024 G3 (ATLAS)-üstököst, aki sikerrel járt, jelentős trófeát könyvelhetett el. Mint annyi esetben, most is a déli félteke észlelői számára mutatta meg magát igazán a csóvás égi vándor. Szenzációs felvétel a Las Campanas Obszervatóriumból!

Fűrész Gábor, Las Campanas Obszervatórium, Chile

Négy hónapon belül negyedszer változott földrajzi szélességem +42 fokról -30 fokra a munkámnak köszönhetően, ami Bostonból a Las Campanas Obszervatóriumba visz mostanában. Egy integrált látómező spektrográfot építettünk az elmúlt 8 évben, s szereltük fel végre az egyik 6.5 méteres Magellán távcsőre 2024 végén. Ez azonban nem egyszerű feladat, s talán még egy ötödik meg hatodik út is kilátásban van az elkövetkezendő pár hónapban. De micsoda szerencsém volt az időzítéssel! Két ATLAS- üstökösben gyönyörködhettem az esti égbolton, októberben a C/2023 A3 (Tsuchinshan-ATLAS) míg januárban a C/2024 G3 (ATLAS) látványa feledtette a kimerítő munkanapok (és éjszakák) végtelennek tűnő óráit.

Mivel csak január 24-én érkeztem a távcsőhöz, izgultam, hogy a már távolodóban lévő és egyre halványuló korméta vajon még mindig szép látvány lesz-e. A mag széteséséről érkező hírek még inkább elbizonytalanítottak, de így pár nap ittlét után már mosolygok az aggodalmon – bár az az elképesztően szép csóva és még mindig szabad szemmel is élvezhető látvány talán részben a feldarabolódott magnak is köszönhető. Jurij Beljacki Paranal (VLT) és Las Camapans (Magellan) obszervatóriumokból készült fotóit nézve reménykedtem, hogy valami hasonló szép kompozíciót sikerül találnom.

Amikor megérkeztem 24-én vacsora közben Jurijjal beszélgettünk, aminek köszönhetően megint csak aggódni kezdtem mert szerinte sokat halványodott már az üstökös, és nehéz volt jó felállást találni. Ennek alapján a PhotoPills és PlanIt Photo programokkal konzultáltam kicsit, majd naplementekor átmásztam a kupolához felvezető út védőkorlátján, s a Vénuszhoz meg a naplemente irányához képest a sziklákon másztam egy megfelelőnek tűnő pontig. Sajnos, mint szinte majd minden obszervatóirumban, a Magellan-távcsövek a csúcson vannak, s a megfelelő perspektívát adó távolság azt jelentette, hogy a horizont színkavalkádjából mát szinte semmi sem látszott. De számításom szerint a „farkas csillag” az egyik távcsőtől balra lesz, míg a Vénusz pont a másik kupola nyitott résének jobb felső sarkán ücsörög majd. Persze ehhez megint csak szerencse kell, hogy a távcsövek arra nézzenek, ami a kompozíciónak megfelel.

Két objektívet terveztem használni, fix állványról. A 35 mm-es lencse a kupoláktól jobbra, a csúcs gyors lejtésének köszönhetően kis melegséget hoz a látómezőbe, mert ott még látszik a horizont egy kis darabkája. A felbontás viszont nem túl jó, de egyetlen kép kivágásából lehet egy panorámafotót idéző képet kapni. Szerettem volna a 85 mm-es lencsével is fotózni, mert abban nézve a kiválasztott helyről a korméta pont akkorának látszott volna, mint az egyik kupola, s a kettő pontosan egymás mellett épp kitöltené a látómezőt. Egy második panoráma elemet készítve pedig a jobb oldali kupola és a Vénusz kerülhet lencsevégre, s a két képből összeáll a tervezett kompozíció. A csóva pedig várhatóan majd körbeleli a kupolát, gondoltam, ahogy egyre sötétebb lett, s egyre nagyobb izgalommal vártam az üstökös megjelenését. Vajón jól számítottam ki mindent, jól készültem fel?

Azt hiszem, a felvétel megadja a választ erre a kérdésre. 30 db 2 másodperces fotót (ISO 3200) adtam össze a Starry Landscape Tracker programmal, minekután a nyers fájlokat Adobe Lightroom Classic-ban konvertáltam, színegyensúly állítás után. Az utómunka Adobe Lightroom és Photoshop, a mozaik PTGui segítségével készült a 85 mm-es képpárhoz.

Nem tudom, mikor lesz megint és ekkora szerencsém — bár már évek óta vágytam erre, s sok esetben csak egy-két hónappal mulasztottam el fényes üstökösöket. De most, végre, sikerült, talán a LLAMAS műszere sikeres befejezésének és üzembe helyezésének jutalmaként.