Az emberi elmével egy alapvetően új entitást jött létre: fény gyúlt általa a fizikai világ sötétjében. Az önmagára ismert anyag elámult a létezés csodáján, de meg is rettent annak mulandóságától. Hogyan lehet elfogadni a megsemmisülés gondolatát egy életösztön által determinált lénynek? Van-e értelme a létnek, ha idővel porrá válik minden? Létezik-e morális iránytű a jó és a rossz elkülönítéséhez, ha az erkölcsi értékek nincsenek kőbe vésve és nincs egy felsőbbrendű létező, aki számontartaná azok betartását?