Amikor kihúzta a farkát, az már nem volt teljesen merev. Bár talán előtte sem, de legalább elélvezett. Nem kellett hozzá sok, négy-öt lökés elégnek bizonyult. De az a négy-öt lökés is rosszul érintette. Nem érezte jól magát, csak kötelességből csinálta. Ez volt az elvárás.A szakaszával reggel érkezett a kisvárosba. Szerencséjükre könnyedén el tudták foglalni a települést, alig volt ellenállás. Azt a maroknyi ellenséges katonát és néhány civil férfit gyorsan likvidálták. Voltak a szakaszában olyanok, akik még egy lövésig sem jutottak el, mire az eleje már a győzelmet ünnepelte. A szakaszvezető is elégedetten nyugtázta a történéseket. A tervet teljesítették, problémamentesen előrenyomultak, a tiszt ezért engedélyt adott az ünneplésre. Amikor felsorakoztatták a faluban maradt nőket, a szakaszvezető osztotta be, ki melyiket kaphatja meg. Akik a támadásban jól teljesítettek, a szebbekhez kerültek.A katona még alig hat hónapja csatlakozott a szakaszhoz, a többiek már évek óta a fronton szolgáltak. De az a hat hónap is elég volt arra, hogy a felsorakoztatott nők közül a legszebbhez jusson. A nő hevesen zokogott. Megszokták már, minden nő zokogott, aki az útjukba került. De ezt a nőt nem tudta elcsúfítani a sírása. Még a vastagon ömlő könnyek sem fedték el a világító kék szemét. Az összegörnyedt testtartása sem takarta el az alakját. Formás nő volt. Ha békeidőben futott volna vele össze az utcán, valószínűleg utánafordult volna, hogy hátulról is megcsodálhassa. De most nem békeidőben jártak.Tizenhárman jutottak rá. Sorsolással döntötték el a sorrendet. Az egyikük egy hosszú faágat tört tizenhárom darabra, amiből mindenki választott egyet. Neki egy közepesen hosszú darab jutott. Aztán felráncigálták a nőt egy kiüresedett lakás emeletére. A szobában nem volt semmi, csak néhány összetört bútor meg egy üres ágykeret. A katonák megfelelőnek találták a helyszínt. Az első néhánynál még le kellett fogni a nőt. Próbált ellenállni. De a katonáknak nem volt nehéz dolguk, a nő alig volt ötven kiló. Még tán tetszett is nekik az ellenkezés.A szakaszvezető valamivel később érkezett a szobába. Már akkor látogatta meg a csapatot, amikor gond nélkül váltották egymást a férfiak. Amikor már nem kellett lefogni senkit. Talán az ötödik volt soron, akinek csak nagy nehezen sikerült belekezdenie a műveletbe. Lehet, hogy zavarban volt, vagy nem érezte helyesnek a dolgot, de lehet, hogy csak férfiak előtt nem szerette csinálni. A többiek röhögtek. A szakaszvezető is mosolygott a teszetoszaságon. Aztán nagy nehezen csak nekilátott.– Te hanyas vagy? – fordult oda aztán a szakaszvezető a katonához.– Nyolcas – felelte.– Akkor még vannak előtted egy páran.– Vannak – válaszolta.– És tudod, miért csináljuk? – kérdezte a tiszt.– Gondolom, hogy kieresszük a gőzt.– Nem rossz válasz, de nem. Nem arról van szó, hogy a kielégült katona jobban irányítható. De még csak arról sem, hogy rettegésben kellene tartanunk az ellenséget. Mit érdekel engem, hogy félnek-e ezek a nők! De nem is afféle jutalom ez.– Akkor? – nézett a szakaszvezetőre a katona.– Azért csináljuk, mert megtehetjük. És ha megtehetjük, akkor meg kell csinálni.Mire a szakaszvezető befejezte a mondatot, a hátralévők jelezték, hogy a katona következik. A katona biccentett a szakaszvezetőnek, és a padlón fekvő nőhöz lépett. Letolta a nadrágját, kézbe vette a péniszét. Próbálta felállítani. Ez volt az elvárás. Behunyta a szemét, és a menyasszonyára gondolt közben. A nőnek akkor ott ő volt a nyolcadik.