:

Drágább kütyüket hozhatnak Donald Trump vámjai?

Drágább kütyüket hozhatnak Donald Trump vámjai?

A Nintendo néhány napja bejelentette, hogy a Switch 2 konzoljuk június 5-én jelenik meg, 450 dolláros áron, így hazánkban várhatóan 180-190 ezer forintért lesz beszerezhető. Igen ám, de a bejelentés még a Donald Trump amerikai elnök által kihirdetett szankciók előtt történt, amely az amerikai Nintendo vezetője, Doug Bowser szerint minden bizonnyal befolyásolni fogja a termék árát – írja az Eurogamer.

A vállalat korábban is kénytelen volt idomulni az amerikai vámpolitikához: Kínából ugyanis Vietnámba és Kambodzsába kellett áthelyeznie az üzemeit. Ugyanakkor a cég elismerte, hogy a Trump-kormányzat legutóbbi tarifái – amely 46 százalékos vámot vet ki Vietnámra és 49 százalékot Kambodzsára – már jóval nagyobb problémát okoz számukra, és könnyen lehet, hogy emelni kell majd a termék árát az USA-ban.

Nem véletlen tehát, hogy a vállalat meghozta azt az eddig példátlan döntést, hogy határozatlan időre elhalasztotta a Switch amerikai előrendeléseit, mindössze néhány órával azután, hogy bejelentették, április 9-én kezdődik.

A cég hivatalos kommunikációja szerint az előrendeléseket „a tarifák és a változó piaci feltételek lehetséges hatásainak felmérése érdekében” halasztották el. Ugyanakkor kiemelték, az továbbra is változatlan, hogy a konzolt június 5-étől lehet majd megvásárolni az országban. A Nintendo Switch 2 egyébként jelenlegi árával is az eddigi legdrágább Nintendo konzol. Ezt Bowser szerint az indokolja, hogy nagyobb LCD-képernyő került az eszközbe, számos funkciót újraterveztek, vagy finomítottak, és Joy-Con kontrollert is modernizálták.

The post Drágább kütyüket hozhatnak Donald Trump vámjai? first appeared on 24.hu.