Tizenöt éve tudjuk: a rendszernek üzembiztosan legyőzhető ellenségre van szüksége - ha nem talál ilyet, akkor csinál. Fő hivatása, a közpénz-eltüntetés után valószínűleg ebben, vagyis az ellenségrajzolásban a legkreatívabb a NER. A legjobban a kitalált ellenségek ellen szeret harcolni: tipikus példa a Soros-fantom, amelyről maga a kiötlője, a boldogult Arthur Finkelstein szárnysegédje vallotta be, hogy gondosan kimunkált, számos országban tesztelt politikai termék. De ideszámíthatjuk a rezsiharcot - a rezsicsökkentésnek nevezett általános állami árbeavatkozás nyolc évéből hétben a piaci energiaár alacsonyabb lett volna, mint amennyit a rezsicsökkentett számlákért fizettünk -, vagy a „Brüsszel” elleni küzdelmet is (az uniós intézményekben jobbára a kormányok, Magyarország színeiben az Orbán-kabinet által delegált hivatalnokok, a részben Strasbourgban ülésező EP-ben pedig az egyes nemzetek választott képviselői ülnek, vagyis az az önérdekű, arctalan bürokrácia, amely ellen a miniszterelnök szellemkardozik, valójában szintén nem létezik). A lényeg, hogy akár virtuális, akár valódi, mindenképpen olyan ellenség legyen, amelyik nem akar velünk háborúzni: „Brüsszelt” tizenöt éve provokálják az oroszpárti magyar patrióták, kemény ellencsapás azonban máig nem érkezett.