:

Baranyi Krisztina a színpadon

Baranyi Krisztina a színpadon

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere következett, aki szokásától eltérően szintén megpróbált ironizálni. Megdicsérte a tüntetőket, amiért szép katonás rendben vonultak, és szintén állást foglalt a szürkeség mellett. Magyarországot szerinte Moszkvától Ankarán át Türkmenisztánig sokan csodálják, ezért ha valami igazán nem hiányzik, az a rendetlen vonulgatás, meg a gyülekezési jog. Akik gyülekeznek, azok majd előbb-utóbb akarnak is valamit - magyarázta.Ironikus hangvételű beszédében a polgármester utalt arra is, hogy a kormánynak gyermekvédelem terén inkább a családon belüli erőszak visszaszorításával kellene foglalkoznia.Végezetül köszönetet mondott a gyülekezési jog korlátozásáért és mindenkit felszólított, hogy hozzanak szép, szürke virágokat.

Hirdetés

Cimkék

Keresés