:

Az Instagram eladására kényszerítenék Mark Zuckerberget

Az Instagram eladására kényszerítenék Mark Zuckerberget

Április 14-én kezdődik Washingtonban a Mark Zuckerberg-féle Meta közösségimédia-óriás ellen indított, mérföldkőnek számító trösztellenes per – írja a BBC. Az amerikai verseny- és fogyasztóvédelmi felügyelet szerint a Facebookot tulajdonló cég azért vásárolta fel 2012-ben az Instagramot és 2014-ben a WhatsAppot, hogy kiiktassa a konkurenciát, és monopolhelyzetet teremtsen magának.

A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) ugyan annak idején jóváhagyta az ügyleteket, de azóta is figyelemmel kíséri a fejleményeket.

Amennyiben az FTC megnyeri az ügyet, az Instagram és a WhatsApp eladására kényszeríthetik Zuckerberget.

A Meta korábban bejelentette, hogy biztos a győzelmében. A BBC-nek nyilatkozó szakértő úgy véli, a vállalat valószínűleg azzal érvel majd, hogy az Instagram-felhasználóknak jobb élményt nyújtanak az átvétel óta, és erre pont azért van lehetőség, mert hasznot húzhattak a beolvadásból.

Rebecca Haw Allensworth, a Vanderbilt Egyetem munkatársa szerint az FTC érve az, hogy az Instagram-üzlettel célzottan a Facebookra leselkedő versenyfenyegetést mérsékelték. Ezt Zuckerberg saját, többek között e-mailekből származó szavaival támaszthatják alá.

A perben Zuckerberg mellett várhatóan Sheryl Sandberg, a Meta korábbi operatív igazgatója is tanúskodni fog, az ügy hetekig is eltarthat. A per egyébként még Donald Trump előző ciklusa alatt indult, de félő, hogy most átpolitizálódik, mivel Zuckerberg személyesen lobbizott az elnöknél az ügy ejtése érdekében. A Meta szerint az, hogy a bizottság tíz évvel a felvásárlás után lépett közbe, azt az üzenetet közvetíti, hogy egyetlen üzlet sem lehet igazán végleges.

Enyhült a viszony

Zuckerberg és Trump között korábban részben azért volt fagyos a viszony, mert a politikust 2021 januárjában, a Capitolium elleni támadás után kitiltották a Meta közösségi platformjairól. Azóta kapcsolatuk javult: a Meta 1 millió dollárral járult hozzá a régi-volt elnök beiktatási alapjához, idén januárban pedig az is kiderült, hogy Dana White, az Ultimate Fighting Championship Fighter (UFC) Trump-közeli vezetője csatlakozik a cég igazgatótanácsához.

Az elnök világnézetéhez illeszkedve a Meta év elején bejelentette a független tényellenőrzése megszüntetését. Márciusban Trump az FTC két tagját is menesztette, Rebecca Kelly Slaughter és Alvaro Bedoya demokrataként kisebbségben voltak az ötfős felügyeletben, helyüket republikánusokkal töltötték fel. Slaughter és Bedoya szerint eltávolításuk célja a megfélemlítés volt, a páros pert indított a kormány ellen.

Slaughter és Bedoya úgy látják, kirúgásukkal többek között Andrew Fergusont, a bizottság elnökét akarták még inkább együttműködésre kényszeríteni. A Trump által kinevezett Ferguson a The Verge-nek a közelmúltban arra utalt, engedelmeskedne a törvényes utasításnak, amennyiben az elnök felkérné az FTC-t a Meta elleni per visszavonására. Egy efféle lépést azonban igen meglepőnek tartana.

A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság a jelek alapján egyike lehet azon független szabályozó szerveknek, amelyeket a Trump-adminisztráció próbál megfékezni.

Ferguson a közelmúltban maga is arról beszélt, hogy a hasonló szervezetek nem tesznek jót a demokráciának.

A mostani eljárás éppen akkor kezdődik, amikor egy másik jelentős trösztellenes ügy, az USA Google elleni pere a jogorvoslati szakaszba lép. A bíróság első fokon tavaly nyáron mondta ki, hogy Google az online keresések terén monopolhelyzetben van, piaci részesedése mintegy 90 százalékos. Az igazságügyi minisztérium azt szeretné elérni, hogy a bíróság szüntesse meg a keresőmonopóliumot.

Laura Phillips-Sawyer, a Georgiai Egyetem munkatársa szerint a Meta elleni ügyben sokkal nehezebb lesz a bizonyítás, ugyanis a közösségi platformokat tekintve jóval nagyobb a verseny. A Meta közleményében maga is kiemelte: az Instagram, a Facebook és a WhatsApp többek között a TikTokkal, a YouTube-bal, az X-szel és az iMessage-dzsel konkurál.

Kapcsolódó Mi lesz most, hogy kimondták a Google monopóliumát? Jogi értelemben nem kizárt, hogy feldarabolják az Alphabet cégbirodalmát, de közel sem ez a legvalószínűbb opció.

The post Az Instagram eladására kényszerítenék Mark Zuckerberget first appeared on 24.hu.