:
Breaking News

Az újdonságok hete, bár a Minecraft ellen menni…

Az újdonságok hete, bár a Minecraft ellen menni…

Annyi minden nyitott a héten, hogy nagyjából az összes korosztály megtalálhatta a magának valót. A legdurvább számot nem is a Minecraft hozta, hiába nyerte ezt a 3 napot.

A bibliai történetekre épülő animációs The King of Kings, amiben Oscar Isaac az egyik hang, 19 millióval kezdett. Hit alapú, és a Sound of Freedom modellt követi amúgy, azaz a végén még szólnak is, hogy vegyél másnak jegyet, de ez akkor is szép adat. A budgetről nem tudni, de a trailert elnézve annyira nem lehetett drága, kivéve Isaac és Mark Hamill hangját.

A Minecraft film csak 50%-ot esett, egy 80.6 milliót kaszált a második hetén odakinn, világszinten pedig már 550 fölött van. Viszont lehet a többi stúdió ezzel nem annyira számolt?

Mármint ezen a hétvégén mutatták be az Amateurt, aminek 15 milliót sikerült behúzni Amerikában, a nemzetközit hozzácsapva pedig 32.2-nél jár. 60-ba került, és tippre a reklámkampány visszafogott volt, de nem hiszem, hogy franchise lesz ebből. Sőt, sajnos nem az a tanulság belőle a stúdiók számára, hogy több ilyet kéne csinálni, ami szomorú, hiszen ha lenne még 10 hasonló, akkor azok között már lehet akadna ennél jobb is.

A Warfare viszont az A24 legfurcsábbja számomra. Mondjuk nem Civil War pénzekbe került, csak 20-ba, de ezúttal mintha nem tudták volna miképp árulják, rossz volt a reklámkampány. Pedig a kritikák éltetik, és ha az amerikai 8.3 millió után majd nemzetközi piacon is hoz némi pénzt, akkor még profit is lehet rajta, de nekem úgy tűnik, mintha ebben több lehetőség lett volna, és semmiképp sem az Amateur ellen kellett volna tenni, 2 héttel az Accountant 2 előtt.

És még a Drop is jött, hogy 7.5 milliót elhalásszon a többiek elől. Nemzetközileg csak 2.5 került hozzá. (Mellékvágány, de szomorú vagyok, hogy itthon ez volt a fontosabb, nem a Warfare.) 11-be került, szóval hozza a viszonylag olcsóbb thriller-horroros számokat, ezekben van szinte fix pénz folyamatosan, bár ha jól értem ennek ráfeküdtek a reklámkampányára odakinn.

A Working Man viszont a harmadik hetén már nagyon lefelé tart, és ugye felnőtt akciófilmnek két ellenfele is érkezett. Azt hiszem Statham ismét rendezőt vált majd, mivel 40 milliós budget mellett még csak 60-nál jár a film világszinten, és innen már a 80 is kicsit messzinek tűnhet.